A fele se tréfa
Ez az év is hektikus volt az európai politikában. Lezajlottak az európai parlamenti választások, kormányok buktak, bukott politikusok kapaszkodtak fel a parnasszusra. Ráadásul Amerikában is új elnököt választottak. Röviden: volt itt minden, még annál is több.

A júniusi EP-választások után ec-pec-kimehetsz kiszámolóval megnevezték az Európai Bizottság új elnökét, közfelkiáltással kipécézték az uniós biztosokat, majd biztosították a sajtót, hogy minden a demokrácia játékszabályai szerint történt. Miután a választópolgároknak az új európai értékrend szerint az égvilágon semmi közük ahhoz, hogy kik kapjanak posztokat, a Bizottság elnökét egy bonyolult kulcs szerint választották.
A választásban döntő szerepe volt, hogy kinek van több lova, kinek a kutyája az erősebb, ki tud nagyobbat hazudni, kinek sikerült a legutóbbi ciklusban a legtöbbet lopnia.
Az is fontos szempont volt, hogy ki az, aki beléptetőmenedzser (magyarul: portás) sem lehetne egy tisztességes cégnél. Az újonnan kiválogatott társaság ezt követően hosszan tartó, nyíltszíni tapssal jutalmazta meg önmagát, és mindenki mindenkinek virágcsokrot adott. Másnap egy Brüsszel melletti virágkertészet tulajdonosa feljelentést tett a rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek szó szerint letarolták az összes virágágyását, kidöntötték a kerítést, és még a kasszát is elvitték. Csak a lakatot hagyták meg, amelyre egy cédulát raktak a következő felirattal: „Tedd a szádra, ha jót akarsz!”.
Az újonnan felállt Európai Bizottság első határozata az volt, hogy Orbán Viktort be kell falazni, különben felforgatja az egész Uniót. Eredetileg csak el akarták szigetelni, de nem találtak a raktárban elég szigetelőszalagot. A munkára állítólag a demonstráló traktorosokat kérték volna fel, akik éppen trágyaszórókkal üdvözölték az új testületeket a parlament előtt, de a traktorokból kifogyott a gázolaj, a belga gazdák pedig nem voltak hajlandóak Budapestig gyalogolni.
Végül döntött a mesterséges unintelligencia, amely mindenkit elküldött a 3,14-csába.
Kijevben ezalatt óriási botrány tört ki, amikor megérkezett az esedékes amerikai segélyküldemény.
A beígért nagy hatótávolságú szuperszonikus rakétákat és mikroadományokból összeszedett dollárkötegeket tartalmazó pakkok kicsomagolásakor derült ki, hogy a csomagok Biden elnök pelenkáit tartalmazzák.
Ráadásul akadtak köztük használtak is. Az FBI szerint bizonyítékok vannak rá, hogy a diverzió mögött Moszkva állt.
Szilveszter éjszakáján futóversenyt tartottak Brüsszel utcáin. A résztvevők az Európai Parlament képviselői, az Európai Tanács belügyminiszterei és az Európai Bizottság biztosai közül kerültek ki.
A versenykiírásban egyetlen diszciplína szerepelt: ki tud a legnagyobb bőrönd pénzzel a leggyorsabban elinalni a belga rendőrség elől.
A versenyt nehezítette, hogy a képviselők nem használhatták az asszisztenseiket, miközben a tizenötezer brüsszeli lobbista sültkrumplival dobálta őket. Akit eltaláltak, annak lábbilinccsel kellett futnia.
Soha nem tapasztalt pompával fogadták Révkomáromban Ódor Lajost és Magyar Pétert, akik Magyarország Szlovákiához történő csatolásának lehetőségeiről adtak elő a kisérdeműnek. A pódiumbeszélgetést követően többen Búvár Kundot vélték látni a Vág-Duna partján, aki uránnal dúsított drónokat akart reptetni Magyar Péter fölött, miközben Péterünk a Jókai-szobor talapzata alá próbált beszerelni egy mikrofont.
Az eset Max Weber tudtával történt, aki nemrég keresztfiának fogadta Magyart, és nem mellesleg – biztos, ami biztos – magnóra vette a magyar EP-képviselővel folytatott tárgyalásait.
Az idei európai parlamenti választások után felvetődött az ötlet, hogy Brüsszel és Strasbourg helyett új székhelyet keresnek a vándorcirkusznak, mivel a képviselő hölgyek és urak megunták a belga csokoládét és a rósejbnit.
Az Európai Parlament az előzetes tervek szerint Burkina Faso fővárosába, Ouagadougou (kiejtése: vagadugu) költözik. Versenyben volt még a Tanganyika-tó festői partján található Burundi valamelyik városa.
A kérdésre, hogy miért van erre szükség, a válasz egyszerű: hát nem mindegy, hogy hol nem képviselik az európai polgárok érdekeit? Ha már döntéseiben, egész szellemiségében egyre távolabb kerül az EU az európai választóktól, legalább érezzék jól magukat, és ne legyen lelkifurdalásuk, ha a nagybani piacon véletlenül szembetalálkoznak a nyírségi János bácsival vagy a piacenzai Alessandróval.
Az idén Romániában is elnököt választottak. Ám mivel nem az a jelölt nyert, akinek kellett volna, a román tákolmánybíróság bejelentette, hogy a három nappal korábbi döntését, amely szerint Nicolae Ceausescu nyert, törli, és addig fogják ismételgetni a választást, míg egy Vlad Dracul nevű szociáldemokrata jelölt nem nyeri meg a voksolást. A taláros testület a döntést egy Parázsló Borókabokor nevű újságíró feljelentésére alapozta, aki a kertjében álló vadkörtefa alatt akart könnyíteni magán, s eközben százötvenezer kínai nyelvű szavazólapot talált Ceausescu nevével, Vlagyimir Putyin aláírásával és kinyújtott középső ujjával.
Az idén nyáron végre lehullott a lepel a Balti-tengeri Északi Áramlat 2 gázvezeték titokzatos felrobbantójának a kilétéről. A dán rendőrség a robbanás közelében olyan tárgyakat talált, amelyek minden kétséget kizáróan igazolják a gyanút, hogy a terrorcselekmény mögött az amerikai indiánok leszármazottait kell keresni.
Egyelőre nem találják azt a kenut, amellyel a terroristák a csővezetéket megközelíthették.
Emmanul Macron francia elnök decemberben kijelölte XIV. miniszterelnökét, a Lajost. Az I., II., III., IV., V., VI., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII. Lajosok mind alkalmatlannak bizonyultak, mert nem bírták a világbank bizalmát. Az új kabinetfőnök beiktatására az Eiffel-torony tetején került volna sor, ám az utolsó pillanatban helyszínt kellett változtatni, mert egy civil szervezet tiltakozott, hogy az ilyen rongyrázás sértené a franciaországi muszlim közösség érzékenységét.
Olaf Scholz semmilyen hatalommal nem rendelkező német kancellár bejelentette, hogy Németországnak továbbra is szüksége van az illegális migránsok tömegeire.
Ők fogják hegyesre faragni azokat a karókat, amelyekkel a német ködöt fogják szurkálni. A családegyesítéssel pedig zabhegyező asszonyokat kívánnak bevonni a német gazdaságba, pótolandó a gépkocsigyártás leépülése miatt kieső exportbevételeket.
Megjelent a Magyar7 2024/51-52. számában.