A böjt után eljön-e a béke?
Március, húsvét. Feltámadás. Kicsit felemás, szinte skizofrén az egybeesés: március hónap Augustus császár uralkodása óta Marsnak, a háború istenének a nevét hordozza. A régi magyar naptár szerint böjtmás havának nevezzük. Ugye mekkora a különbség a kettő között?
Hátha még tovább szálazzuk: böjt máshava (ahogy szintén írták), hiszen március a böjt második hónapja, a nagyböjt java pedig márciusra esik. Ám még ennél simogatóbb, költőibb kifejezéseket is ismer a magyar: kikelet hava, tavaszelő hava. Márciusban ráadásul olyan napunk is van, hogy fecskehívogató. De bárhogy is játszadozzunk a nyelv szépségeivel, egy biztos, a háborús nevet nem mi adtuk a tavasznak.
Európában azonban akadnak, akik tobzódni szeretnének. Vérben, lucsokban, vasban, puskaporban. A Macron-féle istentagadók, élettagadók mindent elkövetnek (vagy csak jár a szájuk összevissza), hogy elvegyék tőlünk a tavasznak, a feltámadásnak ezt a csodálatos misztériumát. Nem szabad hagyni, hogy a gonosz indulatok legyőzzenek bennünket! Hiszen évek óta nincs béke a lelkünkben. Két éve kezdődött a szomszédságban a háború, azt megelőzően két évig világjárvány bolygatta az emberek lelkét, még előtte gazdasági felfordulás okozott feszültséget.
S ami a legdrámaibb: mindezekért az ember a felelős, nem a természet. Mert magát a vírust sem a természet szabadította ránk, hanem bizonyítást nyert, hogy a kísérletező, istenre játszó, istentagadó ember, aki nem gyógyításra, hanem pusztításra kísérletezte ki ezt a biológiai akármit. Leginkább tömegpusztító fegyvert. S ne legyenek kétségeink, hogy a sötét erők, akiknek semmi sem drága, főleg nem az emberéletek, tovább kísérleteznek.
A gazda, aki a kenyeret adja az asztalunkra, s akit ismét – mint már annyiszor – igyekeznek tönkretenni. Akinek családja van, gyermekei, unokái, gazdasága van a szülőföldjén. Akinek van mit veszítenie. Igaz, vele együtt mi is mindent elveszítenénk, a párizsi bulvárokon, a bécsi strasszékon, a budapesti sugárút mentén kávézó széplelkek is mindent elveszítenének, ha a háborús uszítókra hallgatnánk.
A progresszió, a haladár népség úgy veri a dobokat és uszít, mintha nem lenne holnap. És nem lenne felelősség, csak legyőznivaló. Tegnap és tegnapelőtt a németek, ma az oroszok, holnap a napkeleti népek? XIV. Lajos beteges, torz reinkarnációja ezt szeretné? Tudata megrekedt valahol a 19. század elején, amikor Napóleon bemasírozott a nagy orosz télbe, és fiatal francia életek ezreit áldozta fel. De ő legalább masírozott, ráadásul viselte a következményeket. Ugye, Macron úr? Mindazonáltal tudjuk, hogy a jelenlegi francia elnököt a nemzetközi tőke „építette föl”, az ültette a bohém franciák nyakára, csak az ilyen nüanszokat az emberek hamar elfelejtik. A Macron-félék a tőke két lábon járó megafonjai.
Március, húsvét, tavasz. Feltámadás.
„Mert fenekestül fel kell fordulnia ennek a tiszta erkölcsnek, amelyet ezek képviselnek.” „Ez az őserő és együgyűség.” Az ő szavaival élve. De tudjuk, nem Marx kezdte ezt a harcot, a francia jakobinusok voltak az úttörők, akik a szabadság, egyenlőség, testvériség zászlaja alatt gyilkolták le tízezerszámra nemzettársaikat: papokat, nemeseket, polgárokat, végül a parasztokat. S legvégül egymás torkának estek, mert az elvetett sárkányfog egyre csak nő, és nem válogat.
Minden téma, amelyet a mai francia progresszívek követnek, összefügg a halállal – olvastam a minap valahol. A terhességmegszakítás a legifjabbakat, az eutanázia a legidősebbeket öli meg, az ukrajnai háború pedig az összes többit. A halál kultusza ismét vezető európai ideológiává vált. Legalábbis a Lajtán túl. Hogy így lenne, erős túlzás, de ha belegondolunk, mekkora hatalomra tett szert az újmarxista, neoliberális (természetesen nem létező) háttérhatalom, bizony, van miért aggódnunk.
A pénzügyi spekulánsoknak semmi se számít, csak a profit, a haszon, a „forráshalmozás”. Az üres, lelketlen pompa. S ha majd terveik szerint kinyírják Európa gazdáit, marad néhány óriáscég, amelyet könnyű lesz kézben tartani. Mert kimondatlanul is erre megy ki a játék (a parttalan zöldítés leple alatt): a gazdák dobják be a törülközőt, lépjenek le a történelem színpadáról. Mert veszélyesek.
Sokan nem értik, miért nem lázadnak fel Nyugaton az emberek az ordas eszmék ellen, a holdkóros vezetőiket miért nem zavarják el. A tömegek talán nincsenek tisztában azzal, milyen sátáni erők uralják a nyugati tömegtájékoztatási eszközöket (a skandináv országokban például a sajtó 80-90 százaléka a kezükben van, de mondjuk a német médiát is négy nagy család birtokolja). A „világjobbítókkal” szemben a normális, hagyományos, az istenhívő emberek tömegei így kerülnek hatalmas hátrányba. Amikor a normalitásnak félnivalója van, és beszorul az otthon négy fala közé, s még ott is suttogni kényszerül, ott nehéz ellentmondani.
Mi ellen is kéne? Hogyan küzdjön az ember az árral szemben? Hiszen az abnormalitás úgy zúdul a nyakába, mint az özönvíz. Terjed az egyetemeken, a sajtóban, a színházban, a filmekben, a nagy cégek irodáiban és a hi-tech birodalmak optikai kábeleiben, ezekben a mindent behálózó kloákákban.
Játék a szavakkal, a fogalmakkal? Veszélyes játék, ha feladjuk a kétezer éves értékrendet, és hasonló kategóriákkal kezdünk dobálózni, mint például Fukuyama, aki ugyan korrigálta elhamarkodott állítását a történelem végéről, de az attitűd maradt: a félrevezetés, a hazugság, a bombasztikus nagyotmondás. A liberális filozófus is beállt a kórusba, és aprópénzre váltva tudását, tehetségét, beállt a Magyarországot gyalázók táborába. Nem kéne ezt a gyakorlatot követni.
A rossz nyomul, lármázik, provokál. Isten csendben, rejtekben, de annál hatékonyabban végzi a művét. Ezt egy katolikus püspök mondta, és ebben sem kéne kételkednünk. De vigyáznunk kell, s főleg résen kell lennünk. Ha felvesszük a rombolók tempóját, és mi is lármázni, provokálni fogunk, lényegében lesüllyedünk az ő szintjükre.
A tavasz és a feltámadás ünnepén csak annak van hitele, aki a békét akarja. Minden más maszlag, terelés, agymosás. Akik még több fegyverrel és vérrel akarják elérni a békét, azok hazudnak, és a (természetesen nem létező) háttérhatalom zsoldjában állnak. Hogyan írja Pilinszky János? „Mert megölhették hitvány zsoldosok / és megszünhetett dobogni szíve – / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die.”
Megjelent a Magyar7 2024/13-14. számában.
