2021. február 1., 14:14

A 150 éves szlovák krumpli

A járványtól, tesztelésektől, vakcináktól terhelt hírvilágunkban „üdítőleg” hatott a COOP Jednota viccesre sikeredett reklámjáról felbukkant hír, miszerint a szlovák üzletlánc már 150 éve áll a vásárlók szolgálatában szlovák élelmiszertermékekkel.

A 150 éves Szlovákiára utaló térkép, reklámszöveg: 150 éve mi áruljuk a legtöbb szlovák élelmiszert!

Az üzletlánc honlapján a Jednota alapításának éveként 1968-at tüntetik fel, a COOP Centrummal való egyesülés 2002-ben történt, amikor felvette a COOP Jednota Slovensko nevet.

Ugyanakkor létezik a honlapon egy másik utalás is, egy sokkal korábbi történelmi előzményre, amely szerint a COOP Jednota Slovensko a legelső kereskedelmi üzletlánc Szlovákiában.

Keletkezése 1845-re nyúlik vissza (hol volt akkor még Szlovákia?), amikor Samuel Jurkovič megalapította az első szövetkezetet (Spolok gazdovský - Gazda egylet). Azóta ugyan sok változáson ment keresztül, de a folytonossága tart, olvasható a COOP Jednota honlapján.

Samuel Jurkovič szlovák nemzetébresztő volt. Az általános iskoláit többek között Győrben végezte, később részt vett a nyitrai Szlovák Nemzeti Színház, valamint a Matica slovenská alapításában is. Neki köszönheti tehát a Jednota a 150 éves történelmét, hagyományait és kiváltságait is a szlovák élelmiszerkereskedelemben.

Mindezt a 150 éves Szlovákiában a reklám térképe alapján, ami viszont már nem fedi a valóságot. Százötven évvel ezelőtt Szlovákia még nem volt semmilyen térképen, így a termékei sem lehettek a piacon.

A 19. században viszont már az egész Magyar Királyság területén széleskörben elterjedtek a gazdakörök, gazdaszövetkezetek, így egyáltalán nem csoda, hogy a jelenlegi Szlovákia területén, Jurkovičnak köszönhetően Ószombatban (Sobotišťe) is alapítottak egy ilyet. Ez rendben is volna, csak az ember fülét igencsak bántja, ha 19. századi Szlovákiát emlegetnek, ahogy ezt a Jednota teszi a honlapján.

A szlovák Wikipédia oldalain is azt írják megtévesztően Samuel Jurkovič-csal kapcsolatban, hogy a 19. század második felében egylete mintájára szaporodtak el az ilyen jellegű gazdásági egységek egész Szlovákiában…

Ez nem lehet tévedés, hiszen a „történelmi” Szlovákia emlegetése a mai Szlovákia térképével együtt a szlovák tankönyvekben is egy általános jelenség.

Mintha létezne a 19. században egy másik történelmi dimenzió vagy egy párhuzamos történelmi valóság, amely a Magyar Királyságnak a mai Szlovákia területeit már külön országként kezeli.

"Srácok ezt ne, mindenki rajtunk fog röhögni! "- hiányolja a szakértelmet és időérzéket a Jednota reklámjának szerzőitől egy kommentelő a szociális hálón. Vannak álmok és vannak makacs tények, amikkel vitázni felesleges – teszi hozzá egy másik FB-os bejegyzés…
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2021. 02. 02., k - 06:30

Súlyos kisebbségi komplexusok! Mindig rá tudnak pakolni egy lapáttal. Egyszer azonban minden hazugság és aljasság véget ér! A tények pedig makacs dolgok.