90 éves Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus
Kilencven éves Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus, akadémikus, professor emeritus, a magyar etológiai kutatás és oktatás megteremtője.
Budapesten született munkáscsaládban, s már gyermekkorától sok állat vette körül, középiskolás korában negyven akváriuma volt. Vegyipari technikumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Karára jelentkezett, ahol 1958-ban szerzett vegyészdiplomát. Érdeklődése a biokémia felé fordult, ahol mikrobiológiai kutatásai során kémiai ismereteit a biológiával társíthatta, ahogy mondta: szakmája a vegyészet, de hobbija a díszhaltenyésztés volt.
A Budapesti Orvostudományi Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének (ma Semmelweis Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet) munkatársa lett, ahol 1964-ben adjunktussá, később docenssé nevezték ki.
Kandidátusi disszertációját 1965-ben védte meg a biológiai fehérjeszintézis szabályozása témában, 1970-ben elnyerte a biológiai tudományok doktora fokozatot. 1966-1967-ben az Egyesült Államokban, a Harvard Egyetemen folytatott tanulmányokat, 1970-től egy évig a New York State Research Institute for Neurochemistry vendégkutatója volt. Amerikai tartózkodása alatt ismerkedett meg az etológiával, amely az állati viselkedés természetes körülmények közötti megfigyelésével és kísérleti elemzésével foglalkozik.
Meghatározó szerepe volt abban, hogy Magyarországon is létrejött és megerősödött a modern biológia egyik legfiatalabb területe. 1973-ban megbízták az ELTE magatartás-genetikai laboratóriumának megszervezésével és egyetemi tanárrá nevezték ki, irányításával nőtt ki a laboratóriumból az oktatási és kutatási centrummá vált etológiai tanszék.
Az egyetemen etológiát, humánetológiát, magatartásgenetikát és rendszerelméletet oktatott. Az 1990-ben alakult Magyar Etológiai Társaság elnökévé, majd tiszteletbeli elnökévé választotta. 1994-ben indította el és 2005-ig vezette az MTA és az ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportját (ma HUN-REN-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport), amely a világon először vizsgálta a kutya és az ember közötti kapcsolat evolúciós eredetét és etológiáját. Csányi Vilmos fő kutatási területe az állati és az emberi viselkedés, az agyműködés problémája, valamint a biológiai és a kulturális evolúció.
Etológiai kutatásait a dél-ázsiai paradicsomhalak vizsgálatával kezdte, és sikerült csoportjával olyan mechanizmust találnia, amely a tanulási folyamatot valamilyen kulcsingerhez köti. Ezután kezdtek kutyákkal foglalkozni, amelyeket addig az etológia figyelmen kívül hagyott, mert azt gondolták, nincs természetes környezetük - ő viszont úgy vélte, hogy a több tízezer éve háziasított állatok számára a természetes környezet az ember világa.
Vizsgálataik közben olyan jelenségeket észleltek, amelyeket a hagyományos etológia eszközeivel nem lehetett megmagyarázni: a kutyák nem állatok, hanem kisgyerekek módjára viselkedtek, spekuláltak, az egyes emberekkel különböző kapcsolatba kerültek. Kutatócsoportjával sikerült bebizonyítaniuk, hogy a kutya is lehetséges vizsgálati terület, 2009-ben a nagy tekintélyű amerikai Science tudományos lap riportot közölt tanszékről, amelyben elismerték az új területet, a kognitív etológiát, vagyis az elme etológiáját. Ma már több tucatnyi laboratórium létezik külföldön, amelyek a tőlük átvett metodikával kutatja a kutyákat. A nemzetközileg elismert Etológiai Tanszék évtizedek óta tartja vezető pozícióját a kutyaviselkedés területén, sikeresen vonják be a magyar kutyatartókat is vizsgálataikba.
A Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben levelező, 2001-ben rendes tagjává választotta. 2001-2017 között a Magyar Tudomány főszerkesztője volt, részt vett az Élet és Tudomány, az Acta Biologica Hungarica szerkesztőbizottsági munkájában. 1994-ben a salzburgi Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába, a Biológiai Társaságok Nemzetközi Uniója (IUBS) oktatási szakbizottságában humánetológiai projektet vezetett. Csányi Vilmos több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője, közel harminc tudományos és ismeretterjesztő könyvet írt, saját kutyái, Bukfenc, Jeromos és Janka történetei széles körben ismertek. Amikor tudományos munkáját befejezte, a vezetést tanítványai vették át, az írás felé fordult, tíznél több szépirodalmi kötete jelent meg.
