300 Hazajáró - KÉPEKKEL, VIDEÓVAL
300 még spártai harcosból is sok, nemhogy Hazajáró epizódból! Leónidasz király pont ennyi emberével várta a perzsákat Thermopülénél, mi pedig éppen ennyi filmmel igyekeztünk 2011 és 2021 között bemutatni a sokszínű Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit, turisztikai és honismereti célpontjait.
A fenti analógia nemcsak a számok tekintetében helytálló, hanem a tekintetben is, hogy a Hazajáró „végtelen útját” is számos harc és küzdelem kíséri. Ott vannak például a 300. rész „végvári vitézei”, akik a Zoborvidéken harcolnak magyar identitásuk megőrzéséért; róluk pár lapszámmal ezelőtt már írtunk.
Távolról nézve a Nagy-Fátrát, első pillantásra most is szelíd gyephavas főgerince vonzotta a tekintetünket, ám azt – ahogyan említettük – 2012-ben már bejártuk. Most a hegység délnyugati peremének változatos karsztbirodalmát barangoltuk be. A víz és a mészkő kölcsönhatásából fakadó karsztosodási folyamatokról ezen a környéken számos barlang tanúskodik. Az egyik legismertebb üreg a hosszú sziklafalban szélesen tátongó Mažarná-barlang. A barlangot Gyöngyössy János alkalmi verselő is megörökítette 1824-ben írt regéjében.
A történet szerint Árpád vezérünk megtelepedve a Kárpát-medencében vadászni indult a turóci rengetegbe. Fáradtságtól s éhségtől kimerülve egy barlangba tért megpihenni, ahol egy elragadó szépségű leányalakkal találkozott. Mazarna tündér Árpádot a barlang mélyén elrejtett tündérpalotájába vezette, ahonnan aztán Árpád, ráeszmélve kötelességére, visszatért népéhez.
Mi is visszatértünk a felszínre, és a Tlsztá felé indultunk. Kisebb-nagyobb sziklatornyok szegélyezték utunkat a csúcsig, ahonnan elénk tárult a gótikus és reneszánsz történelmi emlékekben gazdag Turóci-medence, mögötte a Kis-Fátrával. A viszonylag ritkán járt rengetegből a Tlsztánál is merészebben emelkedik ki az Osztra mészkőbérce.
Bizony tíz esztendeje, amikor először jártunk erre, még tervben sem volt a szkalkai via ferrata, ez is mutatja, milyen sok víz lefolyt már azóta a hegység lábánál kanyargó Garamon.
Azon a Garamon, amelyet 2012 nyarán kísértünk el utolsó útjára Zselíztől a dunai torkolatáig. Akkor csak a szemünk sarkából pillantottunk a folyó jobb partján emelkedő Bélai-dombok és a balparti Helembai-hegység oldalaira. Ideje volt feltérképezni a dunai síkra szelíden domboruló táj természeti kincseit, épített emlékeit és magyar közösségeit is.
A kovácspataki hegyoldal egyik remek kilátással rendelkező kis tisztása felújításra váró emléket rejteget. Miután a hegyvonulat 1938-ban a második bécsi döntéssel visszakerült az anyaországhoz, egy évvel később a Budapesti Turista Egyesület itt állította fel a Felvidék első és egyetlen turista országzászlóját. Itt idéztük meg az esztergomi bazilika egykori érsekének, a felvidéki magyarságért aggódó Mindszenty József hercegprímásnak ma is kíméletlenül időszerű, 1946-ban elmondott gondolatait:
A Dunakanyar kapujában nemcsak az esztergomi bazilikára tekintettünk vissza, hanem a mögöttünk lévő 300 filmre is. 2011-ben egy régi Nagy-Magyarország térképet tartottunk a kezünkben, rajta még sokszor ismeretlenül csengtek a hegyek, folyók, falvak, városok nevei. Akkor még nem tudtuk, hova fogunk eljutni. 2011 nyarától 2021 nyaráig 300 epizódot forgattunk le; ez 147 utazás, 754 forgatási nap, 3283 legyalogolt kilométer és 166 000 méter szintemelkedés.
A Kárpátok fenséges gerinceitől, várromokon, apró fatemplomokon és véráztatta harcmezőkön át patinás városokig – megannyi magyar emlék kísérte a „Hazajáró” soha véget nem érő útját. Az addig nem sokat jelentő hegycsúcsok ma már izgalmas kalandokat, egy-egy település neve felejthetetlen találkozásokat jelent számunkra. De ki gondolta volna 2021 júniusában, hogy ez még mindig csak az út kétharmada, és még mindig 140 puzzle vár arra, hogy a helyére kerüljön, és teljesen ki legyen rakva a kirakósunk.
Az írás megjelent a Magyar7 2026/18. számában.
