180 éve születet Teleki Sámuel Afrika-utazó
Száznyolcvan éve, 1845. november 1-jén született Teleki Sámuel Afrika-utazó, a világ legnagyobb állandó sivatagi tavának felfedezője.
A hírneves erdélyi grófi családból származott, dédapja erdélyi kancellár volt. A Maros-Torda vármegyei Sáromberkén (ma Dumbravioara, Románia) látta meg a napvilágot, iskoláit magánúton végezte. A Debrecenben letett érettségi után Göttingenben és Berlinben hallgatott államtudományt, gazdaságtant, ásványtant, geológiát, földrajzot. Tanulmányainak befejezése után katonai szolgálatba lépett, 1881-től országgyűlési képviselő volt, barátjának tudhatta Rudolf osztrák-magyar trónörököst, akivel többször vadásztak együtt, és feleségét, Stefánia hercegnőt, II. Lipót belga király lányát.
Az út még a vártnál is nehezebbnek bizonyult: teherhordóik elszökdöstek, így veszett nyoma a könyveket és térképvázlatokat tartalmazó ládájuknak is, a helyi törzsfőnökök földjén csak bőséges ajándékok ellenében haladhattak át. 1887 júniusában érkeztek meg a Kilimandzsáróhoz, amely Afrika legmagasabb hegye, három vulkáni kúpja közül a legmagasabb a Kibo (5895 m).
Teleki és Höhnel menet közben összetűzésbe keveredett a vameru törzzsel. Itt több hónapos pihenőt tartottak, vadásztak, felderítették a környéket, s június közepén - fittyet hányva az esős időszakra - elindultak a Kilimandzsáró megmászására. Néhány nap alatt az őserdei elefántcsapásokon 2700 méter magasságig jutottak, ezután már nyílt terepen kellett egyre feljebb hatolniuk. A jéghideg eső hátráltatta őket, a hegység két csúcs közti 4220 méter magasan fekvő nyergén már mínusz 11 fok volt. Höhnel 4960 méternél visszafordult, de a kiváló erőnlétnek örvendő Teleki folytatta az utat, és 5310 méternél, első európaiként elérte a hóhatárt. (A Kilimandzsáró, egyben Afrika legmagasabb pontjára, a Kibo csúcsára két év múlva a német Hans Meyer és az osztrák Ludwig Purtscheller jutott fel.) Készleteiket feltöltve július végén indultak tovább, s viszonylag békés körülmények között haladtak át a maszájok területein. Teleki itt varázsló hírébe keveredett, mert rakétákkal esőt csinált, e hírnevének később nagy hasznát vették.
A harcias kikujuk földjén viszont már folyamatosak voltak az összetűzések, de a puskák biztosították számukra a fölényt. Teleki végül valóságos büntetőexpedíciót indított, 50 falut gyújtatott fel, ezernél több állatot hajtatott el, s ezután békében hagyták őket. A kalandvágyó gróf 1887. október 17-én a csaknem 5200 méter magas Kenia (Kenya) hegy (Afrika második legmagasabb hegye) megmászására indult, s a hideg időben 4680 méterig jutott, magasabbra, mint addig bárki más. Az expedíció a hónap végén elérte az addig ismert terület határát, innen térkép nélkül kellett tovább menniük, az indulás előtt Teleki rengeteg állatot ejtett el, hogy biztosítsa élelmüket. Az ismeretlen, sivatagos vidéket átszelve a Baringo-tó mentén, a Nyiro hegy lábát megkerülve keresztezték az Egyenlítőt, út közben négy emberük szomjan halt.
A sivár tájon tovább haladva jutottak el a bennszülöttek által emlegetett kisebb, sós vizű tóhoz, amelyet Rudolf feleségéről Stefánia-tónak neveztek el (ma Csev-Bahir). Az esős évszak közeledte és teherhordóik ellenkezése miatt innen vissza kellett forduljanak, s nagy nélkülözések, éhezések közepette 1888. október 24-én érkeztek meg az Indiai-óceán partján fekvő Mombasába. Ők voltak az elsők, akik felmérték a Kelet-afrikai-hasadék nagy részét. Az út során háromezer kilométert tettek meg Afrika ismeretlen részén, gazdag állat-, növény- és néprajzi gyűjteménnyel, jelentős fotóanyaggal tértek haza, a tudományos fényképezés úttörői voltak. Teleki, aki a költségeket magánvagyonából fedezte, csak egy rövid cikket publikált az expedícióról, annak részletes történetét Höhnel írta meg, amely 1891-ben magyar nyelven is füzetes formában.
Ők ketten jó barátok maradtak, Teleki minden évben vendégül látta Höhnelt Sáromberkén. Teleki 1893-ban Indiában, Jáván, Szumátrán és Borneón is járt, 1895-ben ismét megkísérelte a Kilimandzsáró megmászását, ami egészségi állapota és az esős időjárás miatt meghiúsult. Munkásságért számos kitüntetést kapott, 1894-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjának választották, 1897-ben valóságos belső titkos tanácsosi címet kapott. 1916. március 10-én Budapesten halt meg, Sáromberkén, a családi kriptában helyezték örök nyugalomra. A 19. század nagy magyar Afrika-utazójának nevét Érden általános iskola, Kenyában vulkán, turistaház, tengerszem és több növény viseli. Hagyatékát őrzi Érden a Magyar Földrajzi Múzeum, amelynek Afrika-terme bemutatja expedícióját is, a múzeum parkjában pedig mellszobra látható.
