180 éve halt meg Andrew Jackson amerikai elnök

Egy gerendakunyhóban született Waxhaws területen, az észak- és dél-karolinai határon 1767. március 15-én - a történészek ma is vitatkoznak, melyik államban. Neveltetése hiányos volt, tizenhárom évesen már a függetlenségi háborúban vett részt futárként, de a britek elfogták. Amikor nem volt hajlandó kipucolni egy tiszt csizmáját, az rásújtott kardjával, a sebhelyet élete végéig viselte arcán és kezén - a britek elleni gyűlöletét pedig szívében, mert egész családja odaveszett a háborúban.

Az árva fiú rokonoknál élt, egy nyeregkészítőnél dolgozott és jogot tanult. Praxist az újonnan létrejött Tennessee államban kezdett, s kiválóan érvényesült a kemény határvidéken.

1796-ban az állam első törvényhozásának, majd egy évvel később a washingtoni szenátusnak is tagja lett. Ezután hat évig Tennessee Legfelsőbb Bíróságának bírájaként működött, közben a helyi gárda parancsnoka lett, az indiánok elleni harcokban tanúsított helytállásáért a hadsereg tábornokává léptették elő. A britek elleni 1812-15-ös háborúban olyan sikerrel hadakozott, hogy a szenátus határozatban szavazott neki köszönetet. 1817-18-ban ő vezette a Floridát megszálló csapatokat, a területet Spanyolország egy évvel később kénytelen volt eladni az Egyesült Államoknak. Sikereit csak a felesége körüli viharok árnyékolták be: elvált asszonyt választott, akit a társaság soha nem fogadott be.

Az egyébként is párbajhős hírében álló Jackson, aki legalább száz párbajban és verekedésben vett részt, hisztérikusan kényes volt neje becsületére.

1806-ban egy megjegyzés miatt kihívott és lelőtt egy hírhedt céllövőt, egy másik párviadal emlékeként húsz évig hordott karjában egy golyót. Az immár nemzeti hős Andrew Jackson tábornok 1824-ben megpályázta az elnökséget, de vitatott körülmények között alulmaradt John Quincy Adams-szel szemben. A legtöbb szavazatot és elektori voksot ő kapta ugyan, de mert a négy jelölt közül egyik sem szerzett többséget, az elnök személyéről a Képviselőház döntött, ellenfeleinek alkuja nyomán Adams javára. A csalódott Jackson ettől kezdve folyamatosan kritizálta az elnök ténykedését és soha nem mulasztotta el rámutatni: a nép őt választotta, csak az elit "kigolyózta"

. A taktika bevált, 1828-ban a Nemzeti Republikánus Párt támogatásával elnökké választották, majd 1832-ben , immár a Demokrata-Republikánus párt jelöltjeként - újraválasztották. 

Első beiktatási ünnepsége olyan sikeres volt, hogy a népszerű elnöknek szó szerint az ablakon át kellett menekülnie a Fehér Házba özönlő tömeg elől, amely összetörte a bútorzatot és az értékes porcelánt. Az eseményen a hivatalát elvesztő, sértett elődje nem vett részt, erre korábban csak egy példa volt, méghozzá éppen Adams apja, John Adams maradt tüntetően távol Thomas Jefferson eskütételétől. Jackson az elnökök sorában ugyan a hetedik volt, de számos dologban az első. Ő volt az első nem arisztokrata, az első, akinek alelnöke lemondott, az első, aki elvált nőt vett feleségül, az első, akinek informális tanácsadói testülete volt, az első, akinek jelöltjét nem fogadta el a Kongresszus egy kormányzati posztra és az első, aki úgy vétózott meg egy Kongresszusi határozatot, hogy nem írta azt alá kellő időben.

Ezen felül ő volt az első elnök, aki vasúton utazott, és az első, aki túlélt egy ellene irányuló merényletet 1835-ben. Jackson az erős elnöki hatalomban hitt és több törvényt vétózott meg, mint hat elődje együtt.

Az erős unió híve is volt, ezért gyakran került összetűzésbe a déli képviselőkkel, 1832-ben direkt konfliktus robbant ki az általa kivetett vámokat sokalló Dél-Karolinával, az ügy végére a Kongresszus Jacksont támogató határozata tett pontot.

Jóval nagyobb port kavart, amikor nem volt hajlandó meghosszabbítani a szerinte túlzott hatalmat összpontosító nemzeti bank alapító levelét, és kivonta a bankból a kormányzati pénzeket. A bank végül 1836-ban megszűnt, Jackson pedig felszámolta az államadósságot (ezt azóta sem tudta amerikai elnök elérni). Az őslakosokkal szemben keményen lépett fel, egy törvény alapján mintegy 50 ezer indiánt költöztettek a Mississippi folyótól nyugatra fekvő területekre. Elnöksége alatt csatlakozott az Egyesült Államokhoz Arkansas és Michigan állam.

Jackson hivatali ideje alatt épültek ki a két nagy párt, az őt támogató demokraták és az ellenfeleit tömörítő whigek helyi szervezetei, lett elfogadottá a kormányzatban a zsákmányelv, azaz a hivatali posztok párthovatartozás szerinti osztogatása.

(Ő maga különben ezt a demokrácia kiteljesedésének tartotta, mert így több ember kerül a politikába.) Ellenfelei a nép jogainak elbitorlásával vádolták és a karikatúrákon I. András királyként ábrázolták. Jackson lehetett volna az első elnök, akit harmadszor is újraválasztanak, de elődei példáját követve és gyenge egészségi állapota miatt visszautasította a jelöltséget. A hivatalban pártfogoltja, Martin Van Buren követte.

Második elnöki megbízatásának lejártával nashville-i birtokára vonult vissza, itt is halt meg 1845. június 8-án. Jackson maga is tartott ugyan rabszolgákat, de az unió feltétlen híve volt, és semmilyen támogatást nem volt hajlandó nyújtani az elszakadás híveinek. Ironikus módon ugyanakkor az államok jogaiért való kiállására emlékezve a déliek a polgárháború idején az ő képét nyomtatták saját pénzükre.

Életéről Irving Stone írt bestsellert, az ebből készült film főszerepeit Charlton Heston és Susan Hayward játszotta. Portréját persze szívesebben nézik papíron, mint moziban: ő látható ugyanis a húszdolláros bankjegyen.