Újra online szentmisék Fülekpüspökiben
Az október közepén életbe lépett újabb szigorítások természetesen a hitéletet sem kímélik. Mivel a szentmiséket is korlátozott létszámban, hat fővel lehet megtartani, ezért a fülekpüspöki kábeltévé újra online közvetíti azokat.

A Fülekpüspökiben élő Ferenc Adél idén novemberben lesz 70 éves. Vallásos családból származik, katolikus neveltetésben részesült, ezért gyermekkora óta rendszeresen részt vesz a vasárnapi szentmisén. Számára a legfontosabb, hogy Istennek tetsző életet éljen, ezért is örült, hogy a faluban újraindították az online szentmiséket, amelyeket az otthonából is követhet, ráadásul magyar nyelven, ami külön lelki megnyugvást jelent.
A helyi önkormányzat erkölcsi kötelességének tartotta, hogy a kábeltévén élő adásban közvetítse a vasárnapi szentmisét. Hiszen ebben az embert próbáló helyzetben a lelki táplálék biztosítása sokak számára jelenthet megnyugvást.
– nyilatkozta Noskó László polgármester, hozzátéve, vannak, akik Amerikából is követik a miséket, mivel ezáltal kapnak egy szeletet az otthonukból, és erősebbé válik bennük az összetartozás érzése.
A fülekpüspöki római katolikus plébánia a rozsnyói egyházmegyéhez, azon belül a dél-nógrádi esperességhez tartozik. A plébániát 5 falu, Fülekpüspöki, Béna, Ragyolc, Csákányháza és Sátorosbánya alkotja. Ezekbe a falvakba jár misézni Sipos György plébános, akit kihívás elé állított az első online misék celebrálása. Mint mondja, ez a mostani helyzet jobb a tavaszinál, hiszen a szlovák püspöki kar kérésére megengedték, hogy legalább hat fővel lehessen nyilvános szentmiséket tartani.
– mondja a plébános.
Meglátása szerint a járvány első hullámakor nagyobb volt a bizonytalanság és az ismeretlentől való félelem, ezért akkor heti négy alkalommal sugároztak szentmisét, hogy a negatív érzéseket egy kissé feloldják az emberekben.
És bár sokakat fájdalmasan érint, hogy nem tudnak ténylegesen részt venni a szentmisén, legalább ilyen formában a részesei tudnak lenni. Az idős és beteg emberek különösen igénylik az online miséket, teszi hozzá a plébános, mert számukra megnyugvást és örömöt jelent, hogy láthatják a templomot. Ezért fontolóra veszik, hogy a szigorítások feloldásával is meghagyjuk ezt a lehetőséget számukra.
A plébános szerint ebben a problémákkal teli időszakban az idősek számára még lényegesebb, hogy a szentmisékhez valamilyen formában hozzájussanak, hiszen nekik korlátozottak a lehetőségeik a közösségi létre. Számukra a templom az a közösségi tér, ahol lelki megnyugvást kapnak, feltöltődnek.
– magyarázta a plébános.
Mivel a szigorítások csak nemrég léptek érvénybe, szentségimádási napokat még nem tartottak a fülekpüspöki plébánián, de keresik a megoldást, hogy milyen feltételek mellett tudnák megnyitni a templomot és erre lehetőséget biztosítani.
Bizonytalan helyzetet szült a mindenszentek és a halottak napja is azzal, hogy a kormány felfüggesztette a temetők látogatását. Így aki tehette, már meglátogatta a temetőket, hogy gyertyát gyújtson és imádkozzon az elhunyt szeretteiért.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/44. számában.