Soltész: ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni
Olyan világot élünk, hogy ha a keresztény nem vállalja a hitét, akkor háttérbe fog szorulni és a hangos többség elnyomja a hittel járó tanításokat is - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Sukorón, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából állított fakeresztnél.
Soltész Miklós a Pákozdi Pagony (korábban Pákozd-Sukorói) Vadaspark és Arborétumban úgy fogalmazott, hogy
- tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta, hogy vállalni kell minden kereszténynek a keresztet, és mint kétezer éves értéket be kell mutatni a világnak, hiszen
Soltész Miklós jelezte, hogy
Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a kereszt ezer éve mutatja a helyes utat a magyar nép számára.
Kiemelte,
Molnár Krisztián (Fidesz-KDNP), a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke azt hangsúlyozta, hogy
A beszédek elhangzása után Récsei Norbert plébános megszentelte a keresztet.