2021. szeptember 4., 13:28

Puss Sándor föláldozta a pápával való találkozás lehetőségét

Puss Sándor a Jézus Társasága, vagy hétköznapibb nevén a jezsuita szerzetesrend egyetlen felvidéki magyar tagja. A Társaság abban a kivételes helyzetben van a szeptemberi szlovákiai pápalátogatás kapcsán, hogy Ferenc pápa magántalálkozón fogadja a rend tagjait. Ennek apropója, hogy Ferenc pápa maga is jezsuita, s érdekesség, hogy a pápák történetében az ő személyében került első ízben jezsuita a katolikus egyház élére.

puss
Fotó: Bokor Klára

A találkozón való részvételre lehetőséget kapott a jelenleg a köbölkúti plébánia kormányzójaként működő Puss Sándor, jezsuita megszólítás szerint Sándor atya is. A pápai találkozó előkészületeiről szerettünk volna néhány kérdést feltenni a szerzetesnek, aki viszont azt az akár meglepőnek is tűnő választ adta, hogy lemondott erről a lehetőségről, pontosabban

föláldozta a részvétel lehetőségét olyan rendtársa részére, aki eddig még soha nem találkozott az egyházfővel.

Puss Sándor olvasóink tájékoztatására hozzátette, ötéves római tartózkodása során már kétszer megadatott számára a pápai találkozó lehetősége, így könnyebben jutott erre az elhatározásra. A találkozó napján helyettesítést is vállal, így aznap négy misét is tart majd.

Elmondta továbbá, hogy a tervek szerint 2020-ban, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eredeti időpontjában, a magyarországi Dobogókőn lett volna egy nagyobb jezsuita találkozó Ferenc pápával, ez viszont, akárcsak maga a Kongresszus a vírusjárvány miatt elmaradt, a 2021-es halasztott programba pedig már nem került bele.

A pápalátogatás, illetve a pápa személye okán ismét több figyelm irányul a rendre. Kik a jezsuiták? Mit képviselnek? Tényleg ők a pápa gyorsan mozgatható hadereje? – Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a ma7 médiacsalád Adásidő podcastjának szeptember 15-ei adásában, melyben Puss Sándor, jezsuita szerzetes lesz stúdiónk vendége.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.