2025. június 21., 11:16

Programokkal teli nyárvárás a Pozsonyi Magyar Katolikus Közösségben

Az iskolások júliusi és augusztusi nyári szünidőjét megelőző hetek is színes programokat kínáltak a pozsonyi és környékbeli híveknek, melyeket – a teljesség igénye nélkül csokorba gyűjtve – szeretnénk a kedves Olvasókkal is megismertetni. Hálatelt szívvel tekintünk vissza az elmúlt hetekre, melyek az idei nyár megérkezésével együtt számos szép emléket hoztak magukkal minden jószándékú érdeklődő és bekapcsolódó életébe.

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Galéria
+7 kép a galériában
Fotó: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Május utolsó vasárnapján hét gyermek járult első alkalommal a szentáldozáshoz a pozsonyi ferences templomban tartott magyar szentmise keretében.

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó:  Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Aztán, úgy is mondhatjuk, kezdetét vette Pozsonyban a magyar nemzeti összetartozás hónapja. A helyi közösség ugyanis nem csak június 4-én, a Magyar Nemzeti Összetartozás Napján tudatosította az egymásrautaltság és egymásra figyelés fontosságát, hanem sok más alkalommal is, főként a gyakorlatban, a mindennapokban megvalósítva az emléknap üzenetét.

A cserkészek szervezésében őrtüzek lobbantak fel a trianoni békeszerződés évfordulóján, mégpedig a budapesti idő szerint este 20 óra 25 perckor, csakúgy, mint világszerte nagyon sok helyszínen.

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó:  Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Ugyancsak júniusban került sor a pozsonyligetfalui temetőben az 1945 júliusában kivégzett kilencven debrődi levente síremlékének felavatására és megszentelésére is.

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó:  Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Majd immár hagyományosan a magyar kulturális napok következtek június derekán. Ezzel párhuzamosan a megkezdett felújítási munkák miatt felállványozott ferences templomban Páduai Szent Antal tiszteletére tartott triduum volt, mely a közkedvelt szent ünnepén a gyermekek megáldását, s az ilyenkor tartható liliomszentelést is magába foglalta.

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó:  Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

A jubileumi szentév keretén belül kerékpáros zarándoklaton vehettek részt az érdeklődők. A június 14-i program Pozsonyból Bacsfa-Szentantalra, majd vissza is kétkeréken megtett hetven kilométeres útból, a gútori román-kori templom megtekintéséből, és a csallóközi búcsújáróhelyen a szentévi búcsúk elnyerésére kijelölt templomban végzett közös imából, és a szentantali templom melletti parkban megtartott agapéból állt.

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Fotó:  Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség

Az úrnapi körmenet megtartása után a Szent László-napi ünnepi szentmise emelendő ki a júniusi liturgikus ünneplések közül. Ez utóbbi, immár többéves hagyományt folytatva, a pozsonyi Prímás-palota Szent László kápolnájában kerül bemutatásra.

Aztán pedig Szent Péter és Pál apostolok főünnepe zárja a tanévet és nyitja meg a nyári vakációt. Idén ezt az ünnepet a június 24-29. közt Pozsonyban vendégül látott ráti Szent Mihály Gyermekotthonból érkező gyerekek, fiatalok, nevelőszüleik és további kísérőik alkotta harmincnégyfős csoport jelenléte is gazdagítja.

A kárpátaljai vendégek Felvidéken töltött napjairól majd egy külön beszámolóban adunk hírt a kedves Olvasóknak.

(Forrás: Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség / pozsonyikatolikusok.sk)

 Nyár -Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.