2023. május 26., 20:05

Példaképeink és közbenjáróink - KÉPEKKEL

Felszentelték a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont kápolnáját, valamint megáldották Gróf Esterházy János emléktábláját. Erdő Péter bíboros úgy fogalmazott, Boldog Salkaházi Sára és Isten szolgája, gróf Esterházy János legyenek példaképeink és közbenjáróink.

kápolna
Galéria
+1 kép a galériában
A kápolna szentelés közben
Fotó: Fábián Gergely

A szertartást, szentmise keretében, Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, esztergom-budapesti érsek és a kassai érsek végezte. Bernard Bober örömét fejezte ki, hogy ismét vendégül láthatják a bíboros urat, aki 17 évvel ezelőtt ellátogatott Bodollóba, ahol egy Szent István-ereklyét adott át a felszentelésének 100. évfordulóját ünneplő makranci templom számára. Hozzátette, hét éve együtt áldották meg az iskolaközpont alapkövét, most pedig a kápolnáját szentelik fel.

 – Kérje ránk Isten áldását, hogy a következő években is tegyünk tanúságot Krisztus mellett és építsünk testvéri kapcsolatokat egymás között – fogalmazott a kassai érsek.

Hit és hűség
erdő
Erdő Péter bíboros
Fotó:  Fábián Gergely
Erdő Péter emlékeztetett, a kápolna felszentelésének napja egyben Nepomuki Szent János emléknapja, aki vértanúhalált halt hitéért és hűségéért 1393-ban. Mint mondta, az ő igazát maga a Mindenható és a történelem ismerte el, a gyónási titok jelképévé és hősévé magasztosult. A mai egyháznak is át kell élnie a gyónással és a gyónási titokkal kapcsolatos gyűlöletkeltést és támadásokat, azonban az Apostoli Szentszék a legújabb időkben is hangsúlyozza, hogy a gyóntatópapoknak szentül meg kell őrizniük ezeket, tette hozzá.

– A hűség, a hitünkről való biztos ismeret és a kor követelményeinek világos felismerése olyan feladatok, amelyekre egy jó katolikus iskola fel tudja készíteni az embert. Itt, Szepsiben magyar katolikus iskolát szentelünk.

A kultúra, az ismeretek közlése mellett ennek az iskolának a feladata, hogy igazi katolikus szemléletet adjon át. Ehhez hozzátartozik a türelemnek, a mások iránti tiszteletnek és megbecsülésnek, de a saját közösségi azonosságunk tudatos értékelésének és megőrzésének magatartása is.

Ebben az értelemben kérjük Isten áldását ennek az iskolának a tanáraira, munkatársaira, diákjaira, hogy emelt fővel és nyitott szívvel tudjanak hitünk szerint élni a mai világban. Ehhez kérjük számukra Boldog Salkaházi Sára és Nepomuki Szent János vértanú közbenjárását – fogalmazott a bíboros, illetve kérte, hogy Boldog Salkaházi Sára és Isten szolgája, gróf Esterházy János legyenek példaképeink és közbenjáróink.

– Valahányszor rátekintünk erre az oltárképre és Boldog Salkaházi Sára cselekedeteiről elmélkedünk, a kitartás, a bizalom és a felelősségteljes élet példájának követésére induljunk. Add kegyelmedet, hogy mindazok, akik itt Isten szolgájának, Gróf Esterházy Jánosnak példájára az értékek megőrzésén fáradoznak, oltalmat, bátorságot, erőt és kitartást nyerjenek a jócselekedetekben, és azáltal egyre teljesebb legyen köztünk és bennünk a te országod.

Üzenet a világ felé
szentelés
Nagy István igazgató
Fotó:  Fábián Gergely

 

Nagy István, az iskolaközpont igazgatója kiemelte, azt szeretnék, ha a kápolna felszentelése és az Esterházy-emléktábla megáldása üzenet volna a világ felé, miszerint komolyan gondolják a keresztény értékrend megtartását, anyanyelvünk továbbadását.

– A mai nap egy újabb, jelentős mérföldkő az életünkben, városunk történelmében. Ez a nap tanúbizonyságunk napja. Tudatosítjuk, hogy gyermekeink által Krisztus a jövőnk, ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy őseink hitét, évezredes tapasztalatát továbbadjuk az utánunk érkezőknek. Boldog Salkaházi Sára élete, áldozatkészsége és Gróf Esterházy János népéért való kiállása követendő példa mindannyiunk számára. Iskolaközpontunk mottóját örökre szívünkbe zárva, továbbra is „Istennel a hazáért és egymásért” – fogalmazott Nagy István.

Az emléktábla, amelynek felajánlója Ragán Dávid, Túri Török Tibor szobrász alkotása. A művész arról beszélt, ha valaki értékes, nagy ember, annak ez ott van az arcán. Mint mondta, Esterházy János esetében úgy érezte, mintha jól ismerné őt.

– Ahogy néztem az arcát, karakter, belbecs, akaraterő sugárzott róla. A munka nem volt nehéz, nagyon hamar és örömmel készült – mondta.

Megjelent a Magyar7 2023/21. számában.

salka
Galéria
+1 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.