2021. szeptember 12., 09:09
Frissítve: 2021. szep. 12. 15:17

Pápalátogatás Budapesten - a nap eseményei egy helyen

Ferenc pápa megérkezett vasárnap reggel Budapestre, a Liszt Ferenc-repülőtérre.

pápa
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Ferenc pápa elbúcsúzott Budapesttől
pápa búcsú
Fotó:  MTI/Koszticsák Szilárd
Isten áldd meg a magyart!
A keresztény közösség Budapesten megmutatta valódi arcát

A keresztény közösség a budapesti Hősök terén, Ferenc pápa jelenlétének is köszönhetően megmutatta valódi arcát, a befogadást és a nyíltságot - mondta Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok pápai bizottságának elnöke a kongresszust lezáró szentmise végén vasárnap. Piero Marini úgy fogalmazott: "mindnyájan eljöttünk ide, az oltár köré, különböző kultúráinkkal és hagyományainkkal" (.), hogy megújítsuk a hit és a testvéri közösség egyszerű és erős gesztusát. Ma valósággá lesz a "nyitott kapu egyházának álma", amelyről Ferenc pápa az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításában írt.
A hívek, miután magukhoz vették az "élet kenyerét", visszatérnek otthonaikba, iskoláikba, hivatalaikba, hogy másokat gyógyítsanak, felemeljenek és segítsenek, a béke szavaival és a kiengesztelődés tetteivel forduljanak embertársaikhoz - mondta. Isten szent lelke "ma ismét bátorságot csepegtet belénk, hogy Jézus módjára odaálljunk a világ elé". Ő megmutatta az utolsó vacsorán, hogy "nem uralkodnunk kell, hanem szolgálnunk, nem a világ nagyjaihoz tartozunk, hanem az Isten országa kicsiny fiaihoz, nem vagyunk a dolgok urai, csak zarándokok" - hangoztatta Piero Marini. Az üdvösség, amely az eucharisztiából fakad, ezáltal "eucharisztikus kultúrává" válik, amely képes arra indítani a jóakaratú férfiakat és nőket, hogy lépjenek oda a szegényekhez, dolgozzanak a békéért, őrizzék és gondozzák a teremtett világot, legyenek nagylelkűek az ökumenikus párbeszédben és osztozzanak a nehézségekben.

Vasárnapról vasárnapra ugyanis

arra kapunk hívást, hogy vegyük magunkhoz a teljes Krisztust a szentségben, a szeretetben és a küldetésben"

- fogalmazott.

Piero Marini végül reményét fejezte ki, hogy az Európa szívének közepén ünnepelt statio orbisból élő víz fakad, amely képes meggyógyítani a keresztény közösségeket szerte a világon.

A Szentatya is hozott ajándékot

A Szépművészeti Múzeum Román Csarnokában tartott találkozón magyar részről Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vett részt, míg Ferenc pápa kíséretében jelen volt Pietro Parolin bíboros-államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, az Államközi Kapcsolatok Részlegének vezetője.

A Vatikán közlése szerint a "szívélyes légkörű" találkozó mintegy 40 percig tartott.

A katolikus egyházfő és Magyarország vezetői az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek.

A pápa megajándékozta a köztársasági elnököt Ippolito Caffi olasz festőnek az 1800-as évek közepén készült, jelenleg a Római Múzeumban őrzött egyik festményének mozaikból készült másolatával. A Pápai áldás a Szent Péter téren címet viselő alkotás azt ábrázolja, amint a reggeli napfényben fürdő Szent Péter téren gyülekeznek a pápai áldásra várakozó emberek.

Szent István és Szent Erzsébet bátorságát méltatta a pápa Budapesten

A Jézussal való találkozás példaképeiként említette az államalapító Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet Ferenc pápa az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén mondott beszédében. A pápa a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy "a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a nagy és bátor szenteket, akiket tiszteltek, mint Szent István és Szent Erzsébet is".

Csakúgy mint ők, mi se elégedjünk meg kevéssel: ne érjük be egy olyan hittel, amely csak a szertartásokból és az ismétlésekből él"

- tette hozzá.

Az egyházfő megjegyezte, a NEK egy út végét jelenti, de "legyen még inkább egy kiindulópont".

Elkezdődött a zárómise
pápa
Ferenc pápa (középen) az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye.
Fotó:  MTI/Buzák Noémi
Ferenc pápa köszöntötte a hívőket

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a pápamobilról köszöntötte a hívőket, majd megérkezett a Hősök terére, ahol nem sokkal később elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje. A pápai jármű a múzeumból először a Dózsa György útra nyugati oldalára hajtott, onnan az Andrássy útra, egészen a Kodály köröndig, majd vissza, onnan pedig a Dózsa György út Műcsarnok melletti részéről érkezett a Hősök terére.

A hívek hangos éljenzéssel, integetéssel köszöntötték a Ferenc pápát, a tömegben a többi között magyar, székely, lengyel, spanyol, portugál és vatikáni zászlókat lengettek. Az Andrássy úton egy csecsemőt adtak Ferenc pápa kezébe, aki a kereszt jelét rajzolta a kisgyermek homlokára.

Európa szíve
A magyar kormányfő megajándékozta Ferenc pápát

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke elmondta, Orbán Viktor annak a IV. Béla király által írt levélnek a másolatát adta ajándékul a Szentatyának, amelyet Béla király IV. Ince pápához írt. 

Orbán: arra kértem a Szentatyát, ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot
A Szentatya megérkezett a Hősök terére
pápalátogatás pápa
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán
Ferenc pápa felszólalt az antiszemitizmus ellen

 A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az európai antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap. Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához.

Zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban, nem az ellenfelet, hanem a testvért"

- mondta a katolikus egyházfő.

Úgy vélte, azon kell együtt dolgozni, hogy a "gyűlölet hullámai ne söpörhessék el többé a jó viszonyt (..) az antiszemitizmus veszélyére gondolok, amely még mindig itt lappang Európában és másutt (..) ezt a gyújtózsinórt kell eloltani"- tette hozzá. Keresztényekre és zsidókra utalva kijelentette, "a világ csak akkor fog nekünk hinni, ha a béke gyökereivé és az egység csíráivá válunk".

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke azt mondta: a katolikus egyházfő magyarországi látogatása "megerősít bennünket az Isten kimondhatatlan ajándékában, Jézus Krisztusban, keresztyén hitünkben, kultúránkban és keresztyén szolgálatunkban".

A néhány napja kórházba került Frölich Róbert országos főrabbi üzenetét Radnóti Zoltán főrabbi tolmácsolta. A zsidóság és a kereszténység közös hitbeli öröksége, szent hagyománya az ellentétekkel terhelt múlt ellenére is bevilágítja a jelent és jelzőfényül szolgál az emberiség közös jövője számára - írta az országos főrabbi.

ferenc pápa
Ferenc pápa a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával folytatott találkozóján a Szépművészeti Múzeum Márvány Csarnokában 2021. szeptember 12-én.
Fotó:  MTI/Máthé Zoltán
A Szentatya és a kormányfő

Ferenc pápa néhány perccel ezelőtt a Szépművészeti Múzeumban találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder Jánossal, Magyarország köztársasági elnökével.

orbán pápa
Fotó:  Miniszterelnöki Sajtóiroda

A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra. Ferenc pápát katonai tiszteletadás mellett egyházi és állami delegáció fogadta, élükön Michael August Blume apostoli nunciussal, Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével.

Magyar részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára fogadta a pápát.

A katolikus egyházfő a repülőtérről személygépkocsival a Szépművészeti Múzeumba indult. A pápa a múzeumban találkozik Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a magyar püspöki kar tagjaival, végül a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával.

Ezt követően Erdő Péter bíboros kíséretében, a pápamobilon utazva találkozik a magyar hívekkel a Hősök terén.

Az eucharisztikus kongresszus záró szentmiséje, a statio orbis fél 12-kor kezdődik. A mise és az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa a repülőtérre megy, ahonnan Pozsonyba utazik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.