Isteni gondviselés vagy emberi rosszakarat?
„Kedves Cirill atya imádkoztam érted és konzultáltam is… talán úgy lesz jó, ha beletörődsz az érsekújvári szolgálat alóli felmentésedbe. Úgy gondolom, hogy ez isteni gondviselés, és ferences testvéreink egyikének kemény viselkedése csak eszköz volt a folyamatban. Most szabad leszel, gyakran meglátogathatsz minket Pozsonyban, más városokban, természetesen Érsekújvárban is. Tudom, hogy ezt most nehezen viseled, de nagy szabadságot hoz számodra ez a döntés. Tisztelettel és testvéri szeretettel: Juraj OFM – Bandi atya”
Ezekkel a sorokkal köszönt el Andrej Juraj Mihály, a szlovák ferencesek pozsonyi tartományfőnöke Kovalcsik Zoltán Cirill ferences szerzetestől, az érsekújvári magyarok közkedvelt papjától. Az indoklás tehát csak annyi, hogy ez isteni gondviselés, felesleges a tiltakozás, mindenki nyugodjon meg, és így jobb lesz neki is, mert szabadabb lesz! Zárójelesen ugyan ott van az utalás az újvári rendfőnök keménykedésére, de csak, mint a gondviselés mozgatórugójaként. Az érsekújvári ferences rendházfőnök, Masseo Patrik Golha, aki nem túlzottan nagy barátja a helyi magyaroknak, persze maradhat a helyén, vele semmi gond, keménykedjen nyugodtan tovább a „magyarul beszélő hívőkkel”!
Úgy vélem, nem az atya ferences papi szolgálata ellen merült fel kifogás, hanem magyarságőrző, közösségformáló és közösségerősítő szerepe volt szálka mások szemében.
Ő ugyanis több volt egy papnál, őrző volt a strázsán. Identitásőrző. A felnőtteknek megszervezte a Széchényi-kört, közös kirándulásokat, nyaralásokat szervezett, kórust hozott létre, baráti kapcsolatot létesített a Szentendrei Ferences Gimnázium és az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium között. Pro Urbe és polgármesteri díjjal ismerték el munkásságát. Egyetlen „vétke”, hogy türelemmel és kitartással építette huszonkét éven át a magyar közösséget Érsekújvárban, amiért a budapesti Rákóczi Szövetségtől Esterházy János-díjban is részesült.
Jól érezte magát az újvári magyarok között. Erőt kapott tőlük, amellyel sikerült átvészelnie élete legnehezebb szakaszát is, amikor térdtől amputálták az egyik lábát. Ezután is kitartottak mellette a hívek, heti rendszerességgel utaztatták őt Szentendréről Érsekújvárba és vissza.
Nem csoda, hogy amikor felröppent a hír Cirill atya elbocsátásáról, az érsekújvári magyarok nem akartak ebbe beletörődni. Tiltakozó leveleikre azonban nem érkezett válasz.
Cirill atya utolsó szentmiséjén zsúfolásig megtelt az érsekújvári ferences templom. Az egykori ministránsok egyike, Bopkó László egy emberből gyúrt érsekújvári katedrálishoz hasonlította őt, aki népszerűbb volt a fiatalok között, mint egy popsztár. Talán ezért is kellett távoznia a városból…
A hívek csak elköszöntek, de nem búcsúztak Cirill atyától. Bíznak a csodában és visszavárják őt!
Megjelent a Magyar7 2023/22. számában.
