Hogyan látja a felfoghatatlan döntést Cirill atya? - NAGYINTERJÚ

Cirill atya pünkösdvasárnapon tartott elköszönő szentmiséjén zsúfolásig megtelt a ferences templom, a folyosók és a kolostorudvar is, mindenütt hallgatták, ahova csak elért a szava. Most profán módon azt is mondhatnánk, hogy a papok élete olyan, mint a profi focistáké, akik egyszer itt játszanak, máskor ott, ahova éppen a szerződésük köti. Érzelmileg ezt hogyan tudja feldolgozni? 

A focista hasonlat sántít, hiszen a focista a klubja mellett maga is meghatározhatja, hol akarja folytatni a karrierjét, ahol nem akar játszani, oda nem megy. Nekem viszont egyetlen szerződésem van, a jóistennel, ettől kezdve úgy tettem mindig, hogy oda mentem, ahova küldtek az elöljáróim. Mindig. A bencéseknél ez kicsit másképp van, ott van egyfajta stabilitás, amelyik apátságra jelentkezik a bencés szerzetes, ott fogja letölteni szolgálatát az élete folyamán. A ferences viszont oda megy, ahova éppen küldik. Éppen ezért én személy szerint semmilyen elhelyezés ellen nem tiltakozhatom, a fogadalmam arról szól, hogy egyetértsek elöljáróim döntésével. Életem során eddig soha nem a kérésem, hanem az elhelyezésem alapján szolgáltam mindenhol, és nem tiltakoztam a változások miatt. Csak különleges okok, például egészségi vagy a szüleim gondozása miatt kérhetnék más szolgálati helyet, de ilyen még nem fordult elő. Így szolgáltam a pasaréti, a budai, a szentendrei kolostorban és a szlovák tartományfőnök meghívására Érsekújvárban is. Amikor az itteni házfőnök ismertette velem a szlovák tartományfőnök döntését, elfogadtam, de azért rákérdeztem az elküldésem okára. Egészségi állapotomra hivatkozott, illetve arra, hogy nem veszek részt a szlovák ferencesek közösségi életében, ezek alapján döntött felmentésemről a szlovák tartományfőnök. A magyarországi tartományfőnök ebbe nem avatkozhatott be, mert ha nincs szlovák meghívás, nem lehet kiküldés sem.

Béke van a szívében, nincs elkeseredve?

Tisztában vagyok azzal, hogy protézislábbal nem tudok teljes életet élni, de ennek főleg a személyes életemre van kihatása. Nem tudok így kerékpározni, nem futhatom körbe a Margitszigetet, sőt feltűnés nélkül úszni sem tudok. A szolgálatomban viszont nem akadályoz, hacsak nem abban, hogy az osztályfőnökséget már nem tudtam vállalni a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, mivel a gyerekekkel sokat kell kirándulni. Viszont az egy szombati és a két vasárnapi mise megtartása Érsekújvárban semmilyen gondot nem okozott annak tükrében, hogy Szentendrén heti 18 órát tanítok. Tehát az egészségi állapotomra való hivatkozás csak ürügy. A másik kifogással, a helyi ferences közösségi élet mellőzésével kapcsolatban pedig el kell mondanom, hogy nekem szombat délutántól vasárnap estig, amikor Érsekújvárban tartózkodtam, mindig a magyar hívőkkel voltak programjaim, amibe a szlovák ferences közösségi élet egyszerűen nem fért bele. A testvérek zsolozsmái alatt magyar misék, személyes találkozások, beszélgetések, jegyesoktatások, közösségi találkozások és különböző felkészítések voltak.

Mennyire fedi a valóságot a szlovák tartományfőnök levelében olvasható gondolat, hogy most a 22 évnyi érsekújvári papi munka után nagy szabadság köszönt önre? A nem kívánt, nem kért szabadság…

A családomban gyerekkoromban dolgos életet éltünk, de a hétvégeken és a nyári szünidőben mindig jutott időm magammal foglalkozni. Most újra szabaddá válnak a hétvégéim a budai, Margit körúti kolostorban. A ferences testvéreken kívül van egy elég nagy családom a civil életben, akikre most majd több időm jut. Majd megkapom a rendházban a beosztásomat, megtudom, milyen szolgálataim lesznek. Nem vagyok elkeseredve. 

Erre gondolhatott a szlovák tartományfőnök is? 

Dehogy, neki ehhez semmi köze, miatta mehetnék akár egy uránbányába is dolgozni. Persze az, hogy ezt a szabadságot én kértem volna, erős csúsztatás és nagyon alibista hozzáállás a részéről. Annyi igaz, hogy egy letanított hét után nem volt egyszerű az érsekújvári szolgálat még úgy sem, hogy a lábam elvesztése után az újvári hívők csoportja utaztatott személygépkocsival.

Andrej Juraj Mihály szlovák tartományfőnök olyat is megfogalmazott, hogy bele kell törődni a döntésébe, mert ez isteni gondviselés. Eközben azt is írja az önnek címzett levelében, hogy döntésében közrejátszott az újvári ferences testvérek egyikének keménykedése is. Akkor most gondviselés vagy keménykedés, vagy mindkettő? 

Ez is egyfajta alibizmus a részéről, megmondom, miért. A műtétem után, amikor már gyógyulgattam, elcsúsztam és ráestem a csonkra, ami újra begyulladt és félő volt, hogy amputálni kell az egész lábam. Ekkor megjelent nálam az egyik diákom orvos apja, elvitt az esztergomi kórházba, és ott megmentette a lábam. Ennek az időszaknak az elejét rettenetesen éltem meg, de tudtam, Isten nem akarta, hogy kórházba kerüljek, és ezért kárpótolt egy baráttal, a tanítványom édesapjával, akivel nagyon sokat beszélgettem az ott töltött hetek alatt. Ugyanúgy a nővérkékkel és a betegekkel is, akik mihelyst megtudták, hogy pap vagyok, nem menekülhettem elölük. De nem is baj, kedveltem is ezeket a beszélgetéseket. Azt gondolom, hogy a szlovák tartományfőnök teljesen tisztában volt az újvári házfőnök irántam tanúsított kemény bánásmódjával, de jól tudja, hogy én ennek ellenére nem fogok csüggedni, nem adom fel, és ugyanúgy felállok, mint a betegségem után tettem. Erre gondolva hagyta jóvá a házfőnök kezdeményezését. A gondviseléssel kapcsolatban pedig azt gondolom, Isten nem akarhatja, hogy egy papjában keserűség legyen, főleg azt nem, hogy emiatt a hívőkben is, főleg a fiatalok lelkében. Képzeljük el, ha egy fiatal felvidéki ferences pap szeretne lenni, elmegy-e ezek után Pozsonyba tanulni? Akarna-e ferences szerzetes lenni Szlovákiában, amikor így bánnak el a magyarral. Nem százszor inkább Budapestre menne?

Masseo Patrik Golha érsekújvári házfőnök a döntés magyarázataként azt írta a ferencesek honlapjára, hogy a szlovák és a magyar ferences rendtartomány közös megegyezése alapján történt mindez. Mi tud erről?

A szlovák tartományfőnök felhívta magyar kollégáját, de mivel a magyar elöljáró nem beszél angolul, hanem olaszul, a szlovák pedig olaszul nem, ezért nem értették meg egymást. Abban viszont megegyeztek, hogy levélben leírja, amit szeretett volna elmondani. A levél csupán egy értesítés volt, amelyben az állt, hogy az érsekújvári ferences testvérek kérésére megvonják tőlem a felvidéki szolgálatot. Egy tényt közölt, semmilyen megegyezés nem volt. Tehát az érsekújvári ferences házfőnöknek ez az állítása nem fedi a valóságot. Erős szó, de tényleg hazugság.

Összeegyeztethető-e a ferences szellemiséggel az, hogy Érsekújvárban a ferencesek milyen könnyen lemondanak a magyar híveikről, és a plébánia magyarul beszélő papjainak adják át őket? 

Annak ellenére, hogy szívvel-lélekkel szolgáltam a város magyarságát, tény és való, hogy az évek során megfogyatkozott a magyarok száma a városban. Meghalnak az idősek, helyükre nem érkeznek magyar családok, sőt sokan elköltöznek a városból. Én magam sok olyan gyereket kereszteltem, aztán eskettem is, aki kötődik a szülővárosához, szüleik jó barátaim, de a fiatalok már máshol élnek. De azért érkeznek is ide. Jelen van sajnos a gondolkodásban egyfajta szekularizáció is, amely nagyon megnehezíti a közösségek életét. És van olyan rosszindulat is, amely megcímkézve szeretné lejáratni a papságot és a hívő közösségeket is. Fogy tehát a hívők száma, de akik maradnak, egyre erősebbek! Az újvári ferences házfőnök gondolkodásában és tetteiben az a felháborító, hogy a templomból nemcsak a magyar ferences papot, hanem a magyar hívőket is el akarja üldözni. Pedig Szent Ferenc szellemiségének lényege a befogadás és az elfogadás. Az általa megtestesített minoritás, a kisebbség a hatalmaskodó többség, a majoritás ellenpólusa kellene, hogy legyen. Különös módon fejeződik ez ki a felvidéki magyar kisebbség és a szlovákiai ferences gondolkodás összefüggésében... A felvidéki magyarságot, amely dupla minoritásban él a Felvidéken, kutya kötelessége lenne felkarolnia a ferenceseknek. De ahelyett, hogy a veszélyeztetettek, elesettek, kisebbek pártjára állna, még üldözi is őket. Nincs helye a templomban territoriális viselkedésnek se, isten háza ugyanúgy a magyar hívőké is, mint a szlovákoké! Ha kirúgnak egy magyar ferences papot, aki a magyaroknak közvetíti Isten szavát, akkor vele együtt a hívőket is kirúgják a templomból.

Evezzünk békésebb vizekre! Mikor tudatosult önben, hogy pap szeretne lenni? 

Emlékszem, tízéves voltam, amikor a szomszéd bácsi nagyon panaszkodott a helyi plébánosra. Megfogadtam, ha pap leszek, én nem leszek ilyen. Gimnazista koromban már vonzott az egyházközösségi élet is. Persze, kellett ehhez az a fajta megtérés is, hogy amit Jézus mond, azt érezzem én is. Szent Ferenc pedig azt mondja, hogy legyek közel Jézushoz. Amúgy nem voltam egy „szent” gyerek, az iskola legrosszabb gyerekei közé tartoztam, számos osztályfőnöki és igazgatói megrovással, sokat álltam a sarokban, zongoraórákon pedig többször a zongora alá zavartak. 

Hivatásában soha nem bizonytalanodott el az élete során? 

Végzős egyetemista koromban a tanszékvezető hívott tanársegédnek az egyetemre. Mondtam neki, hogy nekem a ferenceseknél van dolgom, amit tiszteletben tartott. A jezsuiták is hívtak egyetemi szakkollégiumi vezetőnek, de nekik is mondtam, hogy már elköteleztem magam. Hívtak püspöki irodavezetőnek is, ekkor kicsit elbizonytalanodtam, de maradtam a katedrán és a ferenceseknél. 

Említette, hogy Szentendréről – ahol házfőnök volt, de letelt a megbízatása – a budai rendházba költözik. Ez egyben a ferences gimnáziumból való távozását is jelenti. Tehát se házfőnökség, se tanárság, és az érsekújvári szolgálat is úgy tűnik, 22 év után véget ér. Nem sok ez a három változás egyszerre?

Én elsősorban ferences szerzetes vagyok. Ahova küldenek, ahol szükség van rám, oda megyek. Most úgy látják, hogy újra a budai rendház közösségét kell erősítenem és el kell hagynom Szentendrét. Úgy is fogok tenni. Kilenc évig voltam házfőnök Szentendrén, tovább nem lehetséges az érvényes előírások szerint. Orosz–történelem szakos tanárembert pedig sokkal könnyebb találni, mint ferences szerzetes papot. Egyébként, még meg sem érkeztem, de jelezték, hogy már szerveződik három csoportom. A budai ferences plébániának rengeteg közössége van, attól nem félek, hogy nem lesz elég feladatom.

Lehet-e még bízni valamilyen kedvező változásban az érsekújvári szolgálatot illetően? Cirill atya Szentendréről Érsekújvárba való ingáztatására létrejött újvári közösség koordinátora ugyanis azt írta legutolsó körlevelében, hogy egyelőre törli a további utaztatás ütemtervét, de bízik benne, hogy mihamarabb egy új ütemterv szerint végezhetik a csoporttagok az önként vállalt szolgálatot. Miben reménykedhetnek ön szerint ezek után az érsekújváriak?

Le kell szögezni, hogy itt én tovább nem szolgálhatok. Lesz még két esküvőm a nyár folyamán Érsekújvárban, azokra nem vonatkozik a tilalom. Megállapodtam a helyi plébánossal, hogy mivel ferences évforduló van, havonta egy alkalommal eljövök Érsekújvárba, magyar nyelven fogok tartani előadásokat, és talán misét is, természetesen a plébániatemplomban. Ott van még a Széchényi-kör helyi közössége, amelynek az összejöveteleit továbbra is látogatni szeretném, amíg nem kapnak egy másik lelki vezetőt. Ha megszűnik az ok, ami miatt távoznom kellett, akkor én szívesen jövök, de csakis a ferences elöljárók közös megegyezése alapján.

Megjelent a Magyar7 2023/24.számában.