Föltámadt Krisztus e napon, alleluja…!
Amikor nagyszombaton, a feltámadáskor egyszer csak megszólalt a harang, a templomi csengettyűk és rázendített az orgona, azt vettem észre, néhány idős embernek körülöttem könnybe lábadt a szeme. Amikor felcsendült a Boldogasszony anyánk, akkor pedig sokak szeméből már patakokban folyt a könny. Valóságos katarzisként éltem meg, még fiatalon, a rendszerváltozás utáni első szabad feltámadást, ami már körmenettel is kibővült.
Csak évek múlva fogtam fel igazán, hogy ott, akkor, a mi kis templomunkban nemcsak Jézus Krisztus támadt fel, de eltöröltetett az elmúlt negyven átkos év is, és végre ismét szabadon lehetett gyakorolni a hitet.
A húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, amely tele van misztériummal és egyházi énekek hosszú sora kötődik hozzá. Méry Margit néprajzkutató szerint azonban már a nagyböjt idején is rengeteg éneket énekeltek a régi falusiak. Mindez jelzi, kiemelt szerepet játszott eleink életében ez az ünnepkör, amely a húsvéttal csúcsosodott ki. Az Orgonavirágok és az Orgonahangok című énekeskönyvben több tucatnyi, erre az időszakra való éneket jegyeztek fel. Csak az elsőként említettben 40 böjti ének szerepel.
"Inkább csak azokon a vidékeken maradtak meg, ahol még őrzik a hagyományokat. Ilyen a Zoboralja, az Ipoly mente, és Gömörben is fellelhetők még imitt-amott. Többnyire meghaltak már azok az idős adatközlők, akiknek ezek az énekek még nagyon sokat jelentettek. A Jeremiás próféta siralmai nagyon elterjedt volt még jó pár évtizede is, a nyitracsehi Kluka Margit énekelte el nekem gyönyörű hangján, csodálatos dallamban. A Szűzanya búcsúvétele szent fiától című éneknek huszonnyolc versszaka van, és ezt felelgetős formában éneklik. Az egyik versszakot Mária, a másikat Jézus. Sajnos, az évek során nagyon sok ének háttérbe szorult, kikopott a misékből és szertartásokból, de maradt néhány ismert, amit a legtöbb helyen húsvétkor a templomban énekelnek" – meséli.
Virágvasárnapról, mely a nagyhét vagy szenvedés hetének kezdete, például nagyon kevés énekünk maradt fent, talán csak 5-6, amelyeket még ma is hallani lehet a templomokban. Nagycsütörtökhöz szintén vannak énekeink, mint amilyen a Szeretet asztalához imádsággal járulunk kezdetű.
"Nagypénteket a katolikus hívek régen jórészt már a templomban töltötték és itt az előénekeseknek nagyon nagy szerepük volt. Ők ismerték ezeket a régi énekeket, megvoltak a régi énekeskönyveik. A Keseregjünk az egekkel, Én nemzetem, zsidó népem, Királyi zászlók lobognak címűeket szokták énekelni. Krisztus koporsójánál pedig gyakorta felcsendült a Csorduljatok ki könnyeim, Vége van már mindennek, Nyugodjál már, virágom. Ezeket még el tudták nekem énekelni az idősek, amikor gyűjtőmunkát végeztem. A nagyszombat már a feltámadásról szól, rengeteg szertartással és a hozzájuk illő énekekkel. Ezeket már sokan ismerik. Ilyen a Feltámad Krisztus e napon című, aminek van vagy negyven versszaka" – tudjuk meg tőle.
Föltámadt Krisztus e napon, / Alleluja! Hála légyen az Istennek. / Hogy minden ember vigadjon. / Alleluja! Hála légyen az Istennek. / Értünk halált ki szenvedett, / Alleluja! Hála légyen az Istennek. / S megváltott minden lelkeket. / Alleluja! Hála légyen az Istennek.
Méry Margit néprajzkutató elmondja, hogy amikor a kántoroknak már a kötelező énekek közül kellett választaniuk, elmaradtak, kimaradtak a régi dallamok.
Ezt főleg az előénekesek vették és veszik zokon, akik nem énekelhetnek annyit, amennyit szeretnének. Ma már nincs annyi idő, mint régen, szabottabb ideig tart egy-egy szentmise vagy szertartás. A régi imakönyvekben bizony még más egyházi énekek voltak, mint a mostaniakban, keveset őrzött meg belőlük az új miserend. Ilyen A keresztfához megyek című, ami még elhangzik a templomokban.
A keresztfához megyek, / Mert máshol nem lelhetek / Nyugodalmat lelkemnek. / S ott talállak, ó, Szűz Anya, / Fájdalom közt, bágyadozva, / Tőr veré át lelkedet.
"A második vatikáni zsinat után egyszerűsödött a mise rendje, rövidült és kevesebbet énekelnek a hívők, mint régen. Valaha, még az én gyermekkoromban zengett a templom! Akkor még a férfiak is énekeltek, ami igazán nagy élmény volt nekünk, gyermekeknek. Azokon a vidékeken, ahol még vannak éneklőcsoportok, és itt megint főleg a Zoboraljára gondolok, ott azért több minden megmaradt. Nem véletlenül, hiszen az ott éneklő asszonyok templomi előénekesek is voltak, Pogrányban Szomolányi Ilonka néni, Alsóbodokon Holecz Ilonka. Épp tőle hallottam, hogy még más falukból is átjárnak hozzájuk nagy ünnepen, hogy hallják a régi szép énekeket. Mert ezeket még azért bele lehet csempészni a szentmisékbe, és minden támogatást megérdemelnek azok, akik a régi szép hagyományokat, köztük a népénekeket éltetik" – mondja.
Hozzáteszi azt is, régen jóval tovább tartottak ez egyházi szertartások és misék, nem is beszélve arról, hogy búcsúkba is jártak az emberek.
Ott is mindig az előénekesek vezetése mellett zarándokoltak a hívők. Ennek köszönhetően rengeteg ének megőrződött és az emberek átvették egymástól. Ismert olyan jó torkú énekeseket, akiknek szó szerint táskaszámra voltak lejegyzett énekeik. Ezek jó részét Méry Margitnak sikerült felgyűjtenie. Még a templomokban gyakran elhangzó Úrangyalának is van énekelt változata, ami főleg Gömörben jellemző és leginkább nagyböjti időben.
Ami viszont mintha reneszánszát élné, a húsvéti passiók, amit férfiak énekelnek. A legszebb passió, amit a néprajzkutató hallott, a vágai volt. Különböző dallamváltozatokban éneklik, a szöveg nagyjából mindegyikben ugyanaz. Megemlíti Vicsápapátit, ahol nem az asszonyok, hanem a férfiak voltak az előénekesek, akik nemcsak templomi alkalmakkor, de például a virrasztásoknál is ott voltak és énekeltek. A zöldcsütörtök éjszakáján tartott krisztuskeresés népszokásához is tartozott sok népének.
A nagyhét és húsvét kitűnő alkalom lenne arra, hogy régi szép énekeink újra felcsendüljenek, még mielőtt teljesen feledésbe merülnek, illetve csak könyvekben és kottákban, esetleg hangfelvételek formájában maradnak fent. Méry Margit abban bízik, hogy azokon a helyeken, ahol még élnek a népszokások, működnek népdalkörök, ott a fiatalok továbbviszik az örökséget.
– zárja a beszélgetést némi reményt sugározva a neves felvidéki néprajzkutató.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2022/15-ös számában.
