2019. december 25., 09:13

Ferenc pápa: ha meg akarjuk változtatni a világot, saját magunkkal kell kezdenünk

Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi a mai emberiség számára is, amely ha meg akarja változtatni a világot, saját magával kell kezdenie - hangoztatta homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában szenteste bemutatott misén.

Fotó: TASR_AP

Az egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette: Jézus születésével az isteni szeretet teljesen ingyen áradt a földre, miközben itt, a földön az a logika látszik érvényesülni, hogy csak akkor adunk, ha kapunk is érte valamit cserébe.

„Isten ingyen érkezik”

 - hangsúlyozta Ferenc pápa.

Isten a mai embereket is bátorságra, bizalomra, reményre inti az élet sötét pillanataiban, hogy azt sugallja: „ne gondoljuk azt, hogy a szeretet csak időpazarlás”.

Ferenc pápa kifejtette, nem lehet állandó kifogásként felhozni, hogy az élet rossz, az egyház nem működik, a világ nem jó irányba halad. Ha értelmet akarunk adni az életnek, ha meg akarjuk változtatni a világot, akkor saját magunkkal kell kezdenünk - hangoztatta.

A szertartás a bazilika főbejáratánál vette kezdetét, ahonnan Ferenc pápa a főoltárig vonult. Itt felcsendült a latin nyelvű Kalenda éneke.

Az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus-szobránál gyerekek helyeztek el virágot Olaszország, Japán, Venezuela, Kenya, Uganda, a Fülöp-szigetek és Irak képviseletében. Az államok az egyházfő idei és a jövőben tervezett útjait jelképezték. A misén arabul az egyházért, franciául a törvényhozókért és kormányzó emberekért, kínaiul a családokért, portugálul a papi hivatásért, szuahéli nyelven a szegényekért, a magányosokért, a szenvedőkért imádkoztak. A szertartás végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilika egyik kápolnája betlehemében a jászolba fektette a Gyermek Jézus-szobrát.

Ferenc pápával bíborosok és püspökök koncelebráltak.

A papsággal együtt mintegy ötezren tudtak bejutni a bazilikába, hívők és a karácsonyi ünnepeket Rómában töltő turisták, többségükben külföldiek.

Az idén sokkal többen igyekeztek részt venni a szertartáson, mint tavaly: az este fél tízkor kezdődött mise előtt már órákkal sorban álltak a Szent Péter tér bejáratainál. Aki nem váltott előre ingyenes jegyet, a téren kivetítőkön követhette a ceremóniát.

Szerdán délben a pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondja el olasz nyelvű karácsonyi üzenetét, majd latinul Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. Karácsonyi beszédének témája szokás szerint a béke lesz, az egyházfő felsorolja a ma is konfliktus és szenvedés dúlta térségeket.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.