2021. december 24., 10:12

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában vezeti a karácsonyi vigíliát, több ezer hívőt várnak

A hagyományoknak megfelelően december 24-én este idén is a katolikus egyházfő vezeti a vigília szertartását a Szent Péter-bazilikában, karácsony napján pedig majdnem két év óta először ismét a bazilika lodzsájáról mondja el ünnepi beszédét a Vatikánban közölt program szerint.

ferenc pápa
Fotó: TASR/AP

Este fél nyolckor kezdődik a Ferenc pápa vezette vigília. A szertartás már tavaly is a megszokottnál korábban kezdődött az egészségügyi óvintézkedések miatt, melyek a koronavírus-járvány első hullámaiban esti kijárási korlátozást is előírtak, megakadályozva, hogy a hívők később mehessenek szenteste templomba. Ferenc pápa imádsággal indítja el a vigíliát, majd a kivilágítatlan Szent Péter-bazilikában a főoltárig halad, ahol felcsendül a Kalenda, a karácsonyt hírül adó ének, felkapcsolják a bazilika fényeit, és megszólalnak harangjai. Az egyházfő felhajtja az oltárnál elhelyezett Gyermek Jézus szobrot eltakaró leplet. A földrészeket képviselő gyerekek népviseletben virágot helyeznek el a szoborhoz.

A szertartás végén Ferenc pápa a gyermekek kíséretében a bazilikában felállított betlehemben, a jászolban helyezi el a Gyermek Jézus szobrát.

Előrejelzések szerint a Szent Péter-bazilikába mintegy háromezer hívőt várnak, amennyien húsvétkor is voltak, valamint bíborosokat, püspököket és az egyház más tagjait. A misén részt vevőknek kötelező a maszk viselése, de nem szükséges a védettségi igazolás. A vigílián kínaiul a pápáért, portugálul a kormányzókért és a nemzetközi intézményekért, arabul a gyermekekért, franciául a papi hivatást választókért, hindi nyelven a szegényekért és szenvedőkért imádkoznak.

December 25-én délben Ferenc pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el karácsonyi üzenetét, melynek hagyományos témája a béke. Az egyházfő felsorolja a konfliktusok dúlta földrajzi térségeket, de szokás szerint érinti a legaktuálisabb nemzetközi problémákat, köztük a pandémiahelyzetet, a migrációt és az éghajlatváltozást. Az olasz nyelvű beszéd után latinul Urbi et Orbi ünnepi áldását adja Róma városára és a világra.

A pápa 2020 húsvétja óta nem jelent meg a lodzsán, hanem a bazilika belsejében mondta el beszédét. A lodzsára való visszatérése azt jelenti, hogy a Szent Péter térre várják a hívőket, akik tömegesen érkezhetnek. Az első keresztény vértanú, Szent István december 26-i ünnepén Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mond rövid beszédet délben. A Szent Péter tér közepén a Trentino hegyeiből érkezett 28 méter magas fenyő áll, közelében az épületnagyságú betlehemmel, mely az idén Peru ajándéka.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.