Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.

A Vatikán által előre közölt meditációk idén a "Jézussal imádkozva a kereszt útján" címet kapták.
A keresztút Rómában a Colosseum belsejéből az ókori amfiteátrummal szemközti magaslatig halad, a meditációk egyesével a tizennégy stáción hangzanak el. Ferenc pápa mindvégig Jézushoz szól, őt kérdezi arról, miként elviselhetőek a mai ember számára az élet nehézségei. A választ a rövid bevezető adja meg: az Úr mellett kell maradni, és ébernek kell lenni, ahelyett, hogy a kényelemben érzéstelenítenénk magunkat, és lelkünk álomkórban szenvedne.
- mondja az embert képviselő narrátor Jézushoz fordulva.
Ferenc pápa válaszai szerint gyógyulást és segítséget az ima és a szeretet adhat: "mert aki szeret, nem marad a földön, újraindul; aki szeret, nem fárad el; aki szeret, szárnyal".
Az ötödik állomáshoz írt szöveg rámutat, hogy az élet kihívásaival szemben gyakran egyedül akarunk megoldást találni, nehézen kérünk segítséget, attól tartva, hogy azt a benyomást nyújtjuk, hogy nem vagyunk képesek szinten maradni, "mi, akik mindig ügyelünk arra, hogy jó benyomást tegyünk, és mutogassuk magunkat".
Másokat viszont könnyűszerrel bírálunk: "elég egy billentyűzet a vádaskodáshoz és az ítéletek közléséhez".
- írta Ferenc pápa.
A nyolcadik állomáson a nők a főszereplők: "egyszerűek, nagyok a te szemedben, kicsik a világnak. A nők, akiknek reményt adtál: nincsen szavuk, de hallatják magukat. Segíts elismerni a nők nagyságát, akik húsvétkor hűségesek és közel voltak hozzád, de ma is kiközösítik őket, bántalmazást és erőszakot szenvednek el".
Ferenc pápa egyenesen a mai emberekhez fordulva úgy fogalmaz: "a világ tragédiáival szemben szívem jeges marad vagy megolvad? Hogyan reagálok a háború őrületére, azon gyermekek arcára, akik nem tudnak többé mosolyogni, az anyákra, akik (gyermekeiket) alultápláltan és éhezni látják, és nem maradt több könnyük?"
A keresztre feszített Jézus meztelen, ruháitól megfosztották, beteg és sebesült, szomjazik a kereszten, és éhezik a szeretetre:
Ferenc pápa megemlíti a meg nem született és elhagyott gyermekeket, a fiatalokat, akik arra várnak, hogy fájdalomkiáltásaik meghallgatásra találjanak, az eldobott időseket, a rabokat, a magányosokat, a kizsákmányolt és elfelejtett népeket.
- hangzik el az utolsó előtti stáción.