„Ez egy sajátos karácsony, de a Jóistennek mindennel megvannak a tervei”

2020. december 11., 18:00
B. Vida Júlia

Sok szempontból más lesz a legszebb ünnep, mint ahogy megszoktuk. A katolikus hívők számára az adventhez és a karácsonyhoz a szentgyónás és az éjféli mise is hozzátartozik. Ez utóbbi különleges, utánozhatatlan hangulatú esemény, mintegy betetőzése a legszentebb ünnepnek. Hogy lesz ez idén, a korlátozások idején? Erről beszélgettünk Zsidó János nyékvárkonyi esperesplébánossal.

Fotó: Lamos Csaba

Mi tagadás, nehéz elképzelni a gyónást a szűk, levegőtlen gyóntatófülkében, főleg úgy, hogy egymást váltják benne az emberek. Nyilván ezért most alternatív megoldásokat kell keresniük a papoknak.

Tavasszal, a járvány első hulláma idején könnyebb dolgunk volt, hisz jó időben a szabadban is lehetett gyóntatni. Erre most, a hidegben már nincs mód. A távolságtatást még leginkább a sekrestyében tudom elképzelni.” 

„Már bőven benne vagyunk az ünnepek előtti nagy gyóntatásokban. Nálunk is a hétvégén lesz, összesen négy paptestvéremmel együtt fogjuk végezni. Biztosan találunk olyan megoldást, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban végezhesse el karácsonyi szentgyónását” – tudjuk meg tőle. Az idősek és betegek látogatása, gyóntatása idén, a járvány miatt elmarad.

A püspökségről eddig még nem kaptak útmutatást arra vonatkozóan, milyen menetrendben kell lebonyolítani az év végi „nagyüzemet”.

Az éjféli mise az év legszebb szentmiséje, ahová még azok is elmennek, akik amúgy egész évben alig járnak templomba. De a járványügyi szigorítások miatt idén ezen is csak korlátozott számban lehet részt venni. A zsúfoltság elkerülése érdekében Nyékvárkonyban december 24-ére két szentmisét terveznek.

Az egyiket délután ötkor tartom, elsősorban az idős embereknek, a másikat pedig a szokásos időben, ahová inkább a fiatalabbakat várjuk. Nálunk a „félház” olyan 70-80 ember jelent, vagyis ennél többen nem lehetnek bent egyszerre a templomban”

– teszi hozzá a lelkiatya.

Amióta ide került, vasárnaponként amúgy is mindig két szentmisét tart, és még van egy szombati mise is. A vasárnapi első szentmise az időseké, s másikra inkább a fiatalokat várják. Egy-egy hétvégén a Csallóköz egyik legnagyobb falujában nagyjából 200 ember vesz részt szentmisén.

Elmondja azt is, hogy aki bármilyen oknál fogva nem tud részt venni az ünnepi szentmiséken, vagy nem tud meggyónni, annak sem kell kétségbe esnie, mivel továbbra is érvényben van a felmentés ezen kötelezettségek alól.

Zsidó János visszaemlékezett arra is, hogy még valamikor a gyermekkorában, a száj- és körömfájásjárvány idején voltak bezárva a templomok, de ez akkor tavaszi-nyári időszakra esett, nem pedig karácsonyra.

„A karácsonynak sajátos hangulata van, amit semmivel sem lehet kárpótolni. A karácsonyi éjféli mise, az énekek azok, amelyek nélkül nem igazi, sokkal szegényebb lenne az ünnep.” 

Úgy veszem észre, hogy az emberek nagyon feszültek, idegesek, tehetetlenek, s a hívő ember figyelmeztetésnek veszi a járványt. Valamit nagyon másképp kellene csinálni, az önzésnek alább kellene hagynia.”

„De az emberek  most még jobban megbolondultak, miután már tudják, hogy 21-én bezár a boltok nagy része” – véli.

Miközben éppen most kínálkozna kiváló alkalom arra, hogy valódi adventet éljünk meg, belső lecsendesedéssel, életünk átértékelésével.

Ez most egy sajátos karácsony, de a Jóistennek mindennel megvannak a maga tervei, most is valamire tanítani akar bennünket. Talán jobban megtanuljuk értékelni azokat a dolgokat, amelyeket eddig nem értékeltünk”

– mondja búcsúzóul a lelkiatya.