2020. január 2., 10:03

Évet értékelt a Pázmaneum

2019-ben is programokban gazdag évet zárt a Pázmaneum Társulás. A hagyományos rendezvényeink mellett sikerült bekapcsolódni több nemzetközi és anyaországi rendezvénybe, illetve együttműködési szerződést is kötöttek a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért (KÁMME) Alapítvánnyal.

pazmaneum-mise-1.jpg
Fotó: Karaffa Attila

Ahogy az a társaság szerkesztőségünkbe eljuttatott összefoglalójából kiderült, az elmúlt év január 22-én immár 11. alkalommal szervezte meg a társulás a Magyar Kultúra Napját, amelyen ismét a dunaszerdahelyieké volt a főszerep. Fellépett Lelkes Boróka, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja, a 10. sz. Szent György cserkészcsapat tagja, az SzNF téri óvodások, Bertók Katalin, a Szent György Kórus, Rajkovics Péter, a Dunaág Néptáncműhely és a Pántlika zenekar, valamint Antal Ottó. A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ ismét teltházas volt. Az ünnepi beszédet Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke tartotta.

Az idei Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó programjába is bekapcsolódtk. Ezt a rendezvényt  még II. János Pál pápa kezdeményezte 1984-ben. Azóta 2-3 évente megrendezésre kerül ez az esemény, melynek eddig már öt kontinens adott otthont. A világtalálkozó lényege, hogy a fiatalok közelebbi kapcsolatba kerüljenek Istennel és találkozzanak a Szentatyával. Mivel a találkozó helyszíne, Panama Magyarországról nem mindenki számára olyan könnyen megközelíthető, Budapesten január 26-án szerveztek egy Panama-napot azoknak a fiataloknak, akik nem tudtak elutazni a helyszínre.  A Felvidékről autóbuszos zarándokút indult, amelyet a Pázmaneum Társulás támogatott.

Szőgyénben folytatódott a Regnum Marianum Akadémia Dr. Farkas Zsolt atya vezetésével. A Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Szőgyéni Római Katolikus Egyházközség szervezésében február 16-án került sor a Regnum Marianum Akadémia következő előadásaira majd az év folyamán továbbiakra is volt lehetőség ellátogatniuk az érdeklődőknek.

A Pázmaneum Felvidéki Imakilencedet hirdetett április 12-étől, a Felvidékről kitelepítettek emléknapját követő vasárnaptól. Az Imakilenced „Isten, áldd meg a magyart!” elnevezéssel került meghirdetésre, első állomása Pozsonyeperjesen volt április 14-én, Virágvasárnap, szentmise keretében. Az Imakilenced folyamán 9 alkalommal imádkoztak a hívek, különböző helyszíneken, más-más egyházközségekben, s minden alkalommal elénekelték nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. Az utolsó állomásra május 15-én került sor, annak emlékére, hogy Isten Szolgája, Esterházy János 1942-ben ezen a napon tagadta meg az istentelen és embertelen szlovákiai zsidótörvények megszavazását, kiállva az emberi jogok és a keresztény erkölcs mellett.

A Pázmaneum Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás szervezésében került megszervezésre a Felvidékről kitelepített magyarokról való megemlékezés Dunaszerdahelyen a Kitelepített magyarok emlékművénél. Beszédet mondott Kovács László történész, a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettje. Fellépett Nagy Noémi és Lőrincz Roland énekesek; Varga Zaránd, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulója; Patassy Andrea, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja.

A felvidéki Jópásztor Alapítvány, a Pázmaneum Társulás és a Farnadi Katolikus Egyházközség szervezésében május első napján tizenharmadik alkalommal rendezték meg a felvidéki ministránsok focitornáját. A Lévai járás kisközségébe, Farnadra, 230 vendég érkezett a Felvidék tizenkilenc helységéből a rangos rendezvényre. Szentmisével kezdődött a program a Szent Péter és Pál tiszteletére emelt templomban, melynek szónoka Gál Péter diakónus volt. A szentmisét követően a focipályára vonult a 180 ministráns, hogy megmérettessék játékban, fegyelemben, keresztény viselkedésben. Huszonkét lelkiatya kísérte figyelemmel a mérkőzéseket, valamint hitoktatók, szülők és az egyházközség segítői, szervezői. Napközben meglátogatta az eseményt Viliam Judák nyitrai püspök is. A nap folyamán hatvannégy mérkőzésen 213 gólöröm született. A vándorkupák sorsa a következőképpen alakult: a Kicsik csoportjában a Nagymácséd A csapata, a Közép csoportban Csúz egyházközség csapata, míg a Nagyok csoportban Zsitvabesenyő csapata  vihette haza az első helyezettnek járó kupát. A Brenner János-kupát, melyet a legjobb gólarány győztese őriz a jövő nyári focitornáig, Nagymácséd A csapata nyerte. A rendezvény házigazdája Sárai Attila atya volt, a szervezés és a lebonyolítás gördülékenysége, miként minden évben, ezúton is Farkas Emese rátermettségét dicsérte.

Jó Pásztor vasárnapján került sor a XXX. Komáromi Imanapra, a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Plébánia szervezésében a Szent András- bazilikában. A Szent András-bazilikában a délutáni órákban engesztelő szentségimádással vette kezdetét a rendezvény a Rákóczi-emlékév jegyében, a Nagyságos Fejedelem és más magyar hitvallók imáival. Ezt követte az elmélkedés, Isten Szolgája, Esterházy János gondolataival. A szabadtéri keresztúti ájtatosságot, boldog emlékű Lénár Károly imáit követve, Farkas Zsolt atya vezetésével járták be, a Nádor utca és a Megye utca érintésével. A délutáni imaóra, a nóna idejére megtelt a Szent András-bazilika, felzúgtak a harangok és kezdetét vette a főpapi szentmise, melyet immár hagyományosan, Mons. Orosch János, a Nagyszombati Főegyházmegye érseke, celebrált oltártestvéreivel. A szentbeszédet Mons. Giacomo Guido Ottonello, Szlovákia apostoli nunciusa mondta, melyet magyar fordításban hallhatott a hívő közösség. A Pázmaneum Társulás erre az alkalomra megjelentette a XXX. Komáromi Imanap imafüzetet, mely a zsolozsma délutáni imaóráját és az ünnepi mise énekeit tartalmazta. valamint emléklapot, szentképet és a Jópásztor Hírlevél folyóirat májusi számát is hazavihették a zarándokok.

A Pázmaneum Polgári Társulás és a Magyar Megmaradásért Polgári Társulás közös szervezésében június 4-én hagyományos gyertyagyújtásra került sor a dunaszerdahelyi szabadidőparkban található Trianon-emlékműnél a Wass Albert-est után.

Megalakulásának tizennegyedik esztendejére emlékezett szentmise keretében a Pázmaneum Társulás, Pázmány Péter és Marczell Mihály hitvallók életpéldája által, október 21-én. Az esemény egyben a Felvidéki Imakilenced 7. állomása volt – az ünnepi szentmisét Sárai Attila nagyölvedi plébános mutatta be a dunaszerdahelyi Nagyboldogasszony oltalma alatt álló Szent György-templomban a társulás tagjaiért és a hívekért. A szentbeszédet Galgóczi Rudolf légi esperesplébános mondta, aki Boldog Károly király életével ismertette meg a híveket, kiemelve annak alázatos lelkületét és keresztény politikusi szellemiségét. A szentmisét követően a tagok koszorút helyeztek el a katolikus templom oldalán elhelyezett Marczell Mihály-emléktáblánál – itt a társulás ügyvezető elnöke, városunk alpolgármestere, Karaffa Attila köszönte meg az együtt eltöltött éveket, és tett ígéretet arra, hogy a nemzeti konzervatív értékrendet továbbra is igyekszik széles körben továbbadni a Pázmaneum. A vallásos programot követően a Vermes-villában folytatódtak az események, ahol Tarics Péter mutatta be a Tanúságtétel, (i)gazság, végítélet c. könyvét a publikumnak.

A Pázmaneum Társulás november 25-én szervezte meg az Esterházy János emléknapot Dunaszerdahelyen, amelynek keretén belül faültetéssel, koszorúzással, szentmisével és filmvetítéssel emlékeztek a felvidéki mártírpolitikusra. Faültetéssel kezdődött az emléknap programja a Vermes-villa tőszomszédságában, ahol a társulás által vásárolt 4 méter magas gyertyánfát ültettek el a városkezelőség munkatársaival együtt. A Társulás ezzel a szándékával is szeretett volna csatlakozni Dunaszerdahely városának „Ültess fát a jövőért!” elnevezésű faültetési programjához. A gyertyánt a Mirovi várbörtönben elhunyt Esterházy János tiszteletére ültette a Társulás. A rendezvény koszorúzással folytatódott a Fő utcán, ahol Lipcsey György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása található a felvidéki magyar politikusról. Itt a Pázmaneum, az Esterházy János Társulás, az Esterházy János Szülőföldjéért Alapítvány, az Esterházy Akadémia és a Szövetség a Közös Célokért társulás képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit és rövid imát mondtak. Esterházy János boldoggá avatásáért mutatták be a szentmisét a koszorúzást követően a Szent György plébániatemplomban a helyi, környékbeli, a Pázmaneumos lelkiatyák és Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat vezetője. Mészáros Dávid káplán köszöntötte a megjelenteket, majd Galgóczi Rudolf légi esperes-plébános buzdította szentbeszédében a vértanúk tiszteletére a híveket, zarándokokat. A rendezvény zárásaként a Vermes-villában került sor az Út a végtelenbe – Isten szolgája, Esterházy János c. film bemutatására. Sztruhár Izrael Diána és Sztruhár György, a régió ismert televíziós műsorkészítői, a Hirek.sk munkatársai az Esterházy-keresztút felszentelése óta, és 2012-től minden eseményt dokumentáltak, ami Esterházyhoz köthető és Alsóbodokon történt.

A társulás 14. alkalommal adta ki a Regnum Marianum Kalendáriumot, érdekes és értékes olvasmányokkal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.