2019. december 25., 16:01

Engem látsz ott, Teremtődet

Néha olyan jó lenne, ha úgy rendelhetnénk meg az életünket, mint egy vendéglőben az ételt, vagy mint egy svédasztalos vacsoránál, összeválogatva: csak abból kérek, ami ízlik és amit megkívánok.

Egy kis egészség, egy gyönyörű, ügyes feleség vagy férj, egy lány meg egy fiú, hogy meglegyen a „kollekció”, valamennyi anyagi tartalék, évente családi utazás valamelyik tengerhez, meg egy kis házikó egy nyugodt helyen a nyugdíjas évekre…

Sajnos nincs ilyen vendéglő, és nincs ilyen svédasztal. Az élet gyakran elég nagy kotyvalékot tálal elénk, érnek meglepetések.

Nem mindig – vagy többnyire nem – úgy alakulnak a dolgaink, ahogy elterveztük; néha túl csípős, máskor meg sótlannak érezzük. Nagyon ritkán olyan „finom”, amilyennek szeretnénk. Ilyenkor könnyen oda a békességünk.

Jézus útja ebbe a világba sem volt éppen ideális és „finom”.

Max Lucadót idézem:

Leszállt a trónról, levette dicsőségének köntösét, és bőrbe csomagolta magát: pigmentált emberi bőrbe. A világ világossága belépett egy sötét, nedves méhbe. Akit angyalok dicsőítettek, beágyazódott egy szolgálólány méhébe, egy hideg éjszakán született meg, és a tehenek szalmáján aludt. Mária nem tudta, hogy tejet adjon neki vagy hódolatot, hát mindkettővel szolgált – végtére is a gyermek, amennyire ő fel tudta ismerni, éhes és szent volt. József nem tudta, hogy fiának vagy atyjának szólítsa. De végül Jézusnak nevezte, hiszen ezt mondta az angyal, és mivel halvány fogalma sem volt arról, hogyan nevezzen egy olyan Istent, akit a karjában tud ringatni.”

Lucado így folytatja: „Nem gondolod, hogy forgott a fejük, és azon tűnődtek: ,Mit művelsz, Isten?’ Vagy másként fogalmazva: ,Mit keresel te itt a földön, Isten?’ ,Rávehet-e valami, hogy ne szeresselek?’ – kérdezi Isten. ,Azon tűnődsz, meddig ér el, meddig tart a szeretetem? A választ megtalálod a sziklás hegyen álló szálkás kereszten. Engem látsz ott, Teremtődet, Istenedet… ennyire szeretlek téged.’”

„…az én békességemet adom nektek.” (Jn 14,27) A színes-szagos, gyakran erőltetett karácsonyi békességpótlékaink közé Jézus valami másfajta békességet hoz. Előbbihez a „finom” kell, ami ízlik, amit szeretünk és amit ideálisnak képzelünk. Ám ezek hatása úgy múlik el, mint a fájdalomcsillapítóé.

A mennyből jövő békesség más. A jézusi többlet, a mennyei ajándék abban áll, hogy elhisszük: ami minket ér, az nem véletlen, és ami életünk tányérjára rákerül, abban felfedezhetjük és elfogadhatjuk az értünk emberré lett Isten szerető és megváltó akaratát.

Biciklis kirándulást szerveztek az iskolában a gyerekeknek, szülőkként mi is elővettük a háromkerekű riksánkat. Én autóval szállítottam a többi felszerelést, a feleségem ragaszkodott hozzá, hogy ő tekerje, szállítva a hátsó sorban ülő 3 gyereket is. Mondanom sem kell, a felkészülés hiánya és a gyerekek adta jelentős többletsúly miatt hamar elfáradt. Ekkor az egyik szülő, aki gyakorlottabb biciklis volt, mellé hajtott, és egyik kezével megfogva a riksát segített, tolta. Ilyen „nem úgy” békességet hoz Jézus. Nem feltétlenül lesz könnyebb a teher, az ellenszél sem mindig gyengül, de számolhatunk Azzal, Aki gyakorlottabb, Aki erősebb, Aki mellénk áll, és segít azt húzni vagy cipelni.

Abban lehet békességünk, hogy akármilyen helyzetben vagyunk is, akármit teszünk vagy nem teszünk, akárhogyan is érzünk Isten, önmagunk vagy mások iránt, Ő itt van velünk, és olyan békességgel kínál meg, ami a piros betűs napokon túl is betölt.

„Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (Jn 14,27)

Kiss Miklós, örösi református lelkipásztor

Megjelent a Magyar7 2019/51-52. számában.

Megosztás

Címkék

karácsony

Engem látsz ott, Teremtődet

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre