Elfoglalta püspöki székét Kovács Gergely, az erdélyi főegyházmegye új érseke
Püspökké szentelték, és beiktatták az erdélyi római katolikus főegyházmegye érsekévé szombaton Gyulafehérváron Kovács Gergelyt. Az ünnepi egyházi szertartáson mintegy félszáz püspök vett részt a Szent Mihály-székesegyházban, a templom előtti teret pedig a hívek ezrei töltötték meg.

A rendkívüli egyházi eseményre Erdély, ugyanakkor a Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek hívek.
– válaszolja érdeklődésünkre egy dévai középkorú nő, amikor a püspökszentelésről kérdezzük. Hozzáteszi, elsősorban katolikusként tartotta fontosnak eljönni a püspökszentelésre, ugyanakkor szerinte az emberek általános kultúrájához is hozzátartozik, hogy a helyszínen vegyen részt az új érsek beiktatásán. Akiről egyébként a pápai kinevezéséig nem hallottak, utána azonban annál többet dokumentálódtak Kovács Gergelyről az interneten.
Annál jobban ismerik Gergely atyát annak a Farkaslakáról érkezett csoportnak a tagjai, amelyet három évvel ezelőtt éppen a leendő főpásztor kalauzolt végig a Márton Áron nyomdokain rendezett zarándoklaton.
A gyulafehérvári várban álló Szent Mihály-székesegyház előtti tér zsúfolásig megtelt hívekkel az ünnepi szentmise idejére, a püspökszentelési és érsekbeiktatási szertartást a zarándokok kivetítőn keresztül követték. Az eseményen a több ezer hívőn kívül összesen 42 püspök – két bíboros, hét érsek, 21 püspök, 8 segédpüspök, 4 nyugdíjas püspök – vett részt, ugyanakkor a román és a magyar kormány képviselői, helyi és megyei tanácsosok, tanácselnökök, polgármesterek, parlamenti képviselők, diplomaták, felsőoktatási intézmények küldöttei, különböző lovagrendek tagjai jelenlétében szentelték püspökké Kovács Gergelyt.
Az egyházi ceremóniát vezető Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke magyar fordításban felolvasott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Kovács Gergely több mint két évtizedes római szolgálata alatt megtapasztalta az egyház egyetemességét, megtapasztalta az új, digitális kultúrába való beilleszkedés szükségességét, és szülőföldjére hazatérve magával hozza a globális látásmódot és a nyitott lelkületet. Hozzátette: vegyes házasságból származó gyerekként magával hozza az ökumenizmustól átitatott személyes élettörténetét is.
Az ünnepi szentmisén felolvasták a pápai kinevezési okmányt, elhangzottak a jelölt ígéretei, majd a felszentelendő püspök teljes önátadása kifejezésére földre borult. Következett a lelki hatalom közlésének kifejezését jelentő kézrátétel és a felszentelő ima: a szentelő püspök, Gianfranco Ravasi bíboros után valamennyi jelenlévő püspök rátette a kezét a szentelendő fejére, az ima alatta pedig nyitott evangéliumos könyvet tartottak Kovács Gergely feje fölé. (Küldetése az evangélium hirdetése lesz, ezért mintegy betakarták az evangéliumos könyvvel). Ezen ima alatt teljesült be az egyházi rend szentsége, és a felszentelt ezt követően rendelkezik a papi rend teljességével: püspök lett.
A szentelő püspök krizmával megkente a főpásztor fejét és átnyújtotta az evangéliumos könyvet, felhúzta az új püspök ujjára a gyűrűt, és fejére helyezte a püspöki süveget. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye új főpásztora ezután átvette a pásztorbotot, és elfoglalta katedráját, a püspöki széket. (Innen ered a székesegyház kifejezés). Ezt követően a jelenlévő püspökök békecsókkal köszöntötték az új megyéspüspököt, ezzel kifejezve, hogy örömmel fogadják be őt a püspöki kollégiumba. A püspökszentelés és az érseki beiktatás megtörténte után, a szentmise második felében már az új főpásztor celebrált, majd következet a szentáldozás.
A püspökké felszentelt, érseknek beiktatott Kovács Gergely – elődje, a nyugalomba vonult Jakubinyi György és Miguel Maury Beundía érsek, bukaresti nuncius társaságában – ezután kivonult a székesegyház elé, köszöntve és megáldva az összesereglett híveket. Beiktatása után elmondott beszédében a saját kultúra és identitás megőrzésére, ugyanakkor a másság tiszteletben tartására biztatott Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek. Kányádi Sándor verséből idézve elmondta:
majd kijelentette:
Áron püspök beköszöntő beszédéből idézve elmondta:
Az erdélyi római katolikus főegyházmegye új főpásztora kijelentette: olyan nagy kiterjedésű főegyházmegyében kezdi meg szolgálatát, melynek a sokszínűség, a sokféleség a jellemzője. Az új érsek a másság tiszteletben tartására szólított köszöntőbeszédében
– fogalmazott az érsek.