Az Úr nemét hiába ne vedd!
Néhány héttel ezelőtt az Anglikán Egyház püspökeinek tanácskozásán az egyik lelkész azzal rukkolt elő, a vallás befogadóbbá tétele érdekében dolgozzák át a Szentírást és más vallási szövegeket. Az elsőre legfeljebb furcsának tűnő ötlet részleteiben válik igazán sátánivá!
Az egyház február eleji szinódusán az egyik, egyébként nőnemű lelkésze azzal érvelt, „teológiai tévedés” a Jóistent Atya, Úr vagy bármi egyéb, annak „férfi” voltát hangsúlyozó kifejezéssel illetni, így érdemes lenne ezentúl „semleges” szavakkal utalni Istenre.
Az egyház szó mára tetszőlegesen behelyettesíthető az akadémia, kormány, polgármester, igazgató, de akár még az osztályfőnök szavakkal is…
Az anglikán püspökök (itt jegyezzük meg, a nagybetűvel írt Anglikán Egyház mindig a Church of Englandre, azaz az „angol” anglikán egyházra utal) persze ahelyett, hogy kihajították volna a kultúrharcos lelkész asszonyt a gyűlésről, inkább közölték vele, már vizsgálják, „miként lehetne Istenről gendersemleges nyelven beszélni”. A téma nem csak a közép-európai szemmel meghökkentően liberális anglikán egyházban merült fel, a számos nagy protestáns egyházat tömörítő Egyházak Világtanácsa Hit és Rend Bizottságában is hamarosan napirendre kerülhet a kérdés.
Volt már olyan katolikus ifjúsági közösség (mit ad Isten, éppen németek), amely kitalálta, megcsillagozza az Úr nevét (valahogy így: Isten*), hogy ezzel is jelezzék, az egyháznak még befogadóbbá kellene válnia. A pár évvel ezelőtt kiadott felhívásukból egy mondatot érdemes szó szerint idéznünk: „(...) új istenképet* követelünk, amely megtisztítja a régi, büntető fehér emberről alkotott elképzeléseket, és helyet ad Isten* sokszínűségének. Mert Isten* minden élőlényben benne van”.
Mielőtt szélesebb értelmezési keretbe helyeznénk ezt az elsőre igen ostobának és feleslegesnek tűnő erőfeszítést, érdemes teológiai nézőpontból is megválaszolnunk a kérdést, végül is milyen nemű Isten? Nos, a válasz az, hogy semmilyen.
Józan paraszti ésszel is belátható, egészen furcsa lenne, ha az Úr, aki a maga képmására létrehozta a férfit és a nőt, egyike lenne saját teremtményeinek. Sőt, sem az anglikán egyházaknál, sem a nemrégiben elhunyt Joseph Ratzinger bíboros elnökölte Hittani Kongregáció által összeállított Új Római Katekizmusban sincs szó arról, hogy Isten férfi lenne (vagy nő). Az pedig, hogy befogadóbbá szeretnék tenni a vallást, már csak azért is teljesen abszurd és értelmetlen, mert a keresztény hit egyik központi eleme éppen a Jóisten irántunk érzett személyes szeretete. Szükség van ezek után bármiféle inkluzivitásra?
Az alcímben feltett kérdés ezzel együtt nem értelmetlen, még annak ellenére sem, hogy ma sokan kultúrharcos szemüvegen át nézik a témát.
Teológiai, egyház- és vallástörténeti, vagy nyelvészeti szempontból sem sületlenség Isten nemével foglalkozni. Szász Péter történész, a Depositum katolikus hitvédelmi műhely vezetője lapunk érdeklődésére egész kis előadást tartott nekünk a témával kapcsolatban. Kiemelte, az Isten nemét firtató kérdések egyáltalán nem feleslegesek, ha azokat megfelől céllal és formában teszik fel. A gendersemlegesítéssel próbálkozó okfejtések azonban csak azt szemléltetik, hogy a kulturális hadviselés nem áll meg a templomaink kapuinál, hanem a vallási közösségeinkben is dúl.
Adja magát a kérdés, milyen célok rejtőzhetnek a Jóisten gendersemlegesítése mögött. E sorok írójának meggyőződése, hogy az anglikán papnő vagy a német katolikus fiatalok agymenésének eleve semmi köze a valláshoz vagy a teológiához. Egy lelkekért vívott háború hasznos idiótái csupán.
Az egyik ilyen az intézményes egyház, illetve az ehhez kapcsolódó hagyományos istenhit. Ugyanilyen nyelvi támadásokat élt meg a család (lásd: „a család az család” primitív axiómáját), a nemiség („gendersemleges” névmások, egyes, korábban egész más jelentéstartalommal bíró kifejezések kisajátítása), majd előbb a társadalom-, végül a természettudományok. Mivel ezek egymás után hajoltak meg az ideológiai nyomás alatt, most az egyház van soron.
A woke forradalmárok mindenütt azon axióma megdöntésére törnek, hogy igenis léteznek általános igazságok (isteni örök igazságok, ha úgy tetszik), olyan mérföldkövek, amelyeket követve végig lehet járni az örökkévalóság irányába tartó, szűkre szabott földi utunkat. Ugyan a szavak állnak ostrom alatt, de vegyük észre, valójában a bástyáik mögött menedékre lelő normalitás elpusztítása a cél.
Megjelent a Magyar7 2023/9. számában.
