A szolgálat küszöbén
Mi késztet egy negyvenéves férfit arra, hogy bonyolítva megszokott életét a diakónusi szolgálat útjára lépjen? Pál Erik története nem hétköznapi, benne van a gyerekkori hit csírája, a felnőttkori keresések és egy csendes, mégis mindent átformáló belső elhatározás. Most azon az úton jár, amely Istenhez és az emberekhez egészen közel viszi.
A család szépen gondozott kertjében ülünk le beszélgetni. Kiderül, hogy hárman vannak fiútestvérek, ő az ikerpár egyik tagja. Érsek-újvárban született, Helembán nőtt fel, később Párkányba költöztek. Ma már a Párkányhoz közeli Nánán él, tizenöt éve házas, egy 14 éves lány édesapja, és mozdonyvezetőként dolgozik. Velük él anyósa és apósa is, mert hiszik, fontos, hogy a generációk együtt éljenek.
Mikor és hogyan született meg a gondolat, hogy diakónus szeretne lenni?
Mindig tetszett a papok szolgálata. Gyerekkoromban szerettem egyedül lenni, elgondolkodni a világ dolgai felett. Ma, a mobiltelefonok korában ez sokkal nehezebb. Helembán sokat jártam templomba, akkor ott egy kedves fiatal pap, Szep Péter szolgált. Megkereszteltek, voltam elsőáldozó és bérmálkozó, de a szüleim nem gyakorolták a hitüket. Gyerekként sokszor megkérdeztem magamtól: ők vajon miért nem jönnek? Ifjúkoromban már alig-alig tértem be a templomba, a Bibliát is csak felnőttként olvastam el, de ennek külön története van. Egy adventi napon, ebédidőben becsengettek hozzánk a „más vallás” tanúi. Bosszantott, hogy ilyenkor zavarják az embereket, be is csuktam az ajtót előttük. Mégis elgondolkodtatott: mit tudok én a saját hitemről? A szentmise menetét talán, de mást nemigen. Ők pedig a fagyos időben, szabadidejüket feláldozva keresik fel az embereket, mert fontos nekik az ügyük. Ekkor vettem meg az első Bibliámat. Lapról lapra végigolvastam, és különösen megérintett az Apostolok Cselekedetei 9–18-ban Pál apostol megtérése. Amikor Anániás rátette kezét Saulra, visszanyerte látását, lehullott a hályog a szeméről. Rájöttem, mennyien vagyunk így: előttünk a misztérium, mégis vakok vagyunk. Ez felébresztette bennem a vágyat, hogy mélyebben megismerjem a hitemet. Azóta nagyjából ötszáz könyvem gyűlt össze a katolikus tanításról, de igazán egyik sem adott többet ennél a bibliai idézetnél.
Milyen út vezetett a megvalósításig?
Körülbelül tíz éve írtam az esztergomi hittudományi főiskolának, érdeklődtem a diakonátus feltételeiről. Frankó Tamás lektor válaszolt, miszerint előbb egy alapteológiai képzést kell elvégezni, csak azután lehet belépni a felkészítésbe. Akkoriban kerültem a vasúthoz, ahol szintén sok új dolog várt rám, így halasztottam. Pár év múlva azonban felvételt nyertem. Az előadásokon rengeteget kaptam, főleg az egy-ház iránti elkötelezettségem erősödött. Kevés a papi hivatás a Felvidéken, magyar nyelven pedig még kevesebb. A diakónus ugyan nem helyettesíti a papot, de tehermentesítheti, ahogy az ősegyházban is történt. Magyarországon ez már jól működik, nálunk még gyerekcipőben jár. Arra gondoltam, miért ne lehetnék én az első fecske a magyarlakta területeken? Tavaly Fóthy Zoltán atya, a párkányi esperesség vezetője felhívott, diakónusképzés indul a nyitrai egyházmegyében, jelentkezzem. Imádkoztam, hogy ha az Úr elindított ezen az úton, segítsen végigmenni rajta. Tartottam a szlovák nyelvű képzéstől, a szlovák egyházi nyelvet nem ismertem. Őszintén megmondtam Beňo püspök atyának: magyar iskolába jártam, szlovák szentmisén alig voltam. Meglepődtek, mégis felvettek. Gyorsan megtanultam a főbb imákat szlovákul, és túl vagyok az első éven. A 12 fős csoportunkból most 11-en vagyunk, nemrég ünnepélyesen megkaptuk a kandidatúrát, ami azt jelenti, hogy elkezdődött a hivatalos felkészítési időszak, amit az első év után jelentenek be ünnepélyesen.
A felesége hogyan fogadta a döntést?
Voltak kételyei, aggódott, hogy nem lesz normális házaséletünk. Az ő beleegyezése nélkül nem léphettem volna erre az útra. Adtam neki egy könyvet a diakónusi szolgálatról, hogy áttanulmányozza, mit jelentene ez a mindennapjainkban. Nem erőltettem a választ, de elmentünk Medjugorjébe zarándokútra. Ő azért, hogy segítséget kapjon a döntéséhez, én pedig azért, hogy ha nemet mond, el tudjam fogadni. Istennek hála, végül igent mondott, örömmel és kegyelemmel. Sok programban együtt vesz részt a család, Rebeka lányom például ministrál is. A diakónusi szolgálat munka mellett végezhető és nem jár érte fizetés. Számomra ez nem teher, feladatomnak tekintem, hogy segítsem Fóthy atyát, és a tenni akaró hívekkel együtt erős, hitében élő közösséget építsünk. Párkányban csütörtökönként bibliakört tart az esperes atya, ifjúsági közösség még nincs, de dolgozunk rajta. Nánán a gyerekek misék előtt rózsafüzért imádkoznak, amelynek módját egy prezentációban mutattam meg nekik. A Mária Rádióban is szerepeltek már. A közelmúltban egyházi tábor is volt a párkányi plébánián. A karitatív munka, az időslátogatás, a jegyesoktatás, az ifjúsággal való foglalkozás, a liturgikus szolgálat is érdekel, de leginkább az ifjúsággal való törődésre fókuszálok, mert ha nem lesznek Istent szerető gyerekek, nem lesz keresztény hit sem.
Hogyan látja magát tíz év múlva?
Ha Isten is úgy akarja, akkor már nyolc éve leszek diakónus. Remélem, sok keresztény csoport és közösség fog működni a plébánián és környékén, és erős hitű emberek töltik meg a templomot. Életemmel szeretnék hitet tenni Krisztusról.
