„A mi jelünk a kereszt” - Esterházy-emlékest Dunaszerdahelyen
Szerdán a Pázmaneum Társulás A mi jelünk a kereszt címmel Esterházy János-emlékestet szervez Dunaszerdahelyen. Az esemény társszervezői a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ és a Kortárs Magyar Galéria.
Első programpontként 17 óra 30 perces kezdettel a város elöljárói, a rendezők és az emlékest vendégei megkoszorúzzák Esterházy János domborművét a Fő utcán, majd pedig a Vermes-villában kerül sor arra az előadásra, amelyen a felvidéki magyar mártír politikus boldoggá avatási eljárásának kezdeményezéséről és legújabb fejleményeiről beszél Paweł Cebula OMF posztulátor és dr. Molnár Imre történész, Esterházy-kutató.
A tavalyi előadás során Molnár Imre Esterházy stációiról, megpróbáltatásairól, továbbá megingathatatlan hitéről és nemzettudatáról beszélt elsősorban, melynek apropóján kiemelte, hogy a magyarság és a kereszténység, mint két világító fáklya, kísérte mindvégig Esterházy János útját.
fejtette ki Molnár.
János szülei, gróf Esterházy János Mihály földbirtokos és Elżbieta Tarnowska lengyel grófnő 1897-ben Krakkóban ismerkedtek meg. A házasságkötés után Nyitraújlakra költöznek, ahol 1901-ben megszületik a kis János. Apja 1905-ben bekövetkezett korai halála után lengyel édesanyja neveli fel őt és két lánytestvérét. Egy mélyen hívő, de a magyarságot szívébe záró édesanya plántálja János lelkébe azokat a nemes érzelmeket és értékeket, amelyek őt egész életében elkísérik.
Nem véletlen tehát, hogy azok a lengyelek, akik ismerik Esterházy történetét, szintén hősként tekintenek rá. A Képmás magazin kérdésére, miszerint mikor találkozott először Esterházy János élettörténetével és milyennek látja őt Paweł Cebula, a mai emlékest másik előadója, a lengyel –litván származású minorita szerzetes pap így válaszolt:
Több mint húsz éve ismertem meg a felvidéki magyaroknak, elsősorban dr. Molnár Imre történésznek, Esterházy-kutatónak köszönhetően. Kezdetben János egy „elárult hősként” jelent meg előttem, aki a felvidéki magyar kisebbség pásztora, karizmatikus és karakán vezetője volt. Megható volt a bátorsága, ahogy mindig is kiállt az igazságtalanul elnyomottak és a szenvedők mellett, bármilyen nemzethez is tartoztak. Mind a bolsevizmust, mind a fasizmust ördögi ideológiának tartotta, amelyek helyett a jézusi út követését fogalmazta meg egyetlen lehetőségként. Végig ragaszkodott szülőföldjéhez, pedig többször is volt alkalma elmenekülni. Mikor erre biztatták, mindig nemmel felelt arra hivatkozva, hogy semmi rosszat nem tett, amiért el kéne mennie.
1949-ben hozták vissza Csehszlovákiába, ahol barátai és rokonsága megszervezte számára a szökést, még Nagy-Britannia konzulja is segített volna a Nyugatra menekülésben – hiába, János élete árán is hűséges maradt Istenhez, az elveihez és a népéhez. Beszédeiben, leveleiben többször hivatkozik Szűz Máriára és Szent Istvánra is, a börtönökben rendszeresen imádkozott hóhéraiért, szenvedéseit és imáit minden vasárnap felajánlotta értük. Ekkor ébredtem igazán rá, hogy ő messze több mint egy nemzeti hős vagy népvezér: Krisztus hűséges követője és tanítványa a szenvedésben, a keresztúton, aki borzasztó megaláztatásokon ment át, és aki mindezek ellenére képes volt megbocsátani rosszakaróinak.”
A rendezvényen megvásárolható lesz a 2024-es Regnum Marianum Kalendárium is.
