2021. január 5., 18:22

A Mária Rádió Mirjam működéséről a járványügyi szigorítások idején

A pandémia idején a felvidéki Mária Rádió Mirjam munkatársaira a korábbinál is jelentősebb feladat hárul. Főleg azért, mert a járványügyi szigorítások miatt elmaradnak a lelki táplálékot, vigaszt és megerősítést nyújtó szentmisék, amelyeket más formában, éppen e rádió segítségével pótolnak. Minderről Berta Péter műsorszerkesztővel beszélgettünk.

Fotó: Mária Rádió Mirjam

„Sajnos, a 2021-es év ugyanúgy folytatódik, ahogy az előző befejeződött: átmenetileg elmaradnak a szentmisék.

Szerencsére, már rendelkezünk elég rutinnal a miseközvetítések terén.

Míg a járványmentes időszakban naponta két alkalommal, vagyis 9 és 18 órától tettük ezt, a vírushelyzetben ráadásként minden nap 15 órától is sort kerítünk erre. Az utóbbi újdonságot nem csak a rádióban, hanem a facebookos oldalunkon videó formátumban is sugározzuk“ – fejtette ki Berta Péter.

A Mária Rádió Mirjam működéséről a járványügyi szigorítások idején
Fotó:  Mária Rádió Mirjam

Hozzátette: a szerkesztőségük továbbra is egy stúdióval rendelkezik, amely a komáromi Jókai utcában székel. Érsekújvárban és Rozsnyón pedig korábban vételi frekvenciát nyertek, tehát e városokban is van adókörzetük. „Mindhárom városban az önkénteseink és az imacsoportjaink segítik a munkánkat, s a technika segítségével a másik két helyszínről is tudunk szentmiséket közvetíteni“ – mondta el.

Majd a már jól bevált és az újabb műsoraikról szólt: „Mivel a rádiónk a közelmúltban új szerkesztőkkel bővült, két évnyi önkénteskedés után ősztől én is a munkatársa lehetek.

A megnövekedett létszám pár régebbi műsorunk újjáélesztését és újak indítását is lehetővé tette.

A hazai Mária Rádió a Napindító című élő műsort már kezdettől fogva sugározza. Ugyancsak közkedvelt a vasárnaponként 13 órakor kezdődő Zenemorzsák című zenei kívánságműsorunk. Csütörtökönként 13 órától követhető a Felvidéki beszélgetések című műsorunk, amely során különféle területeken tevékenykedő, jeles hazai személyiségeket interjúvolunk meg.

Újdonságnak számít a péntekenként 13 órától hallható, Ispotály című egészségügyi magazinunk,

amelyben egészségügyi szakemberekkel az egészségünk megóvásáról és a helyes életvezétésről szoktunk beszélgetni, bemutatva a személyes példájukat is.

Ugyancsak új kezdeményezés a szerdánként 13 órától sugárzott Családfa című műsorunk,

amelyet Süll Tamás mentálhigiénés tanácsadóval együtt vezetünk.

Abban családdal, életmóddal kapcsolatos témákat boncolgatunk, mentálhigiénés tanácsokkal is szolgálunk“.

Azt is elárulta: a hallgatóiktól általában pozitív visszajelzéseket, például megható leveleket is kapnak, miközben a járvány miatt a személyes megkeresések szünetelnek. Mindezekből töltekeznek, új ötleteket is merítenek.

A Mária Rádió Mirjam működéséről a járványügyi szigorítások idején
Fotó:  Mária Rádió Mirjam

Kérdésünkre, hogy a Mária Rádió Mirjam miként csatlakozik a magyarországi Mária Rádió által meghirdetett 2021-es év témához és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal kapcsolatos központi műsorfolyamhoz, így válaszolt: „A magyarországi intézmény által meghirdetett hangsúlyos téma a teremtő világ védelme, amiből mi sem maradhatunk ki. A reggel 7-től fél 9-ig tartó Napindítónkban e témakörben majd rendszeresen leadunk egy-egy interjút.

Éppen január 6-án, vagyis Vízkereszt ünnepén sugározzuk az elsőt, amelynek az alanya még maradjon meglepetés.

Az említett kongresszus kapcsán valószínűleg majd több helyszínen is együttműködünk a magyarországi kollégákkal, de a járványhelyzet miatt ezzel kapcsolatos konkrétabb információkkal még nem tudok szolgálni“.

Az olvasóink figyelmét arra is felhívta, hogy rádiójuk a 2021-re meghirdetett Esterházy János Emlékévhez szintén csatlakozott.

„Mivel a korábban tervezett alsóbodoki szentmise a járványhelyzetben elmarad, ezért a komáromi Szent Anna-kápolnából január 6-án közvetítjük majd az emlékév nyitó ünnepi szentmiséjét. A továbbiakban pedig a havi rendszerességgel hallható műsorunkban mutatjuk be Esterházy János mártírgróf példa értékű életét és munkásságát“.

Végül megjegyezte, hogy

az önkéntesek segítségén kívül továbbra is várják és köszönik a jóakaratú emberek anyagi támogatását.

Mivel reklámokat nem sugározhatnak, így csak azokból és az általuk a rádiónak juttatott adószázalékokból működnek. Az adományok az alábbi számlaszámra küldhetők: SK69 0900 0000 0050 2511 3346.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.