A határon átnyúló rendszerben 150 helyen vehetnek igénybe kedvezményeket azok a látogatók, akik a programban szereplő 30 szálláshely valamelyikén legalább két éjszakát eltöltenek.
A csíksomlyói búcsúba tartó expressz június 7-én hajnalban, 4.55-kor indul a Keleti pályaudvarról.
A cél: minél gyorsabb teherforgalom.
Az amerikai CNN televíziónak adott interjút Szijjártó Péter, magyar külgazdasági és külügyminiszter.
V4-ek és a japán kormányfő pozsonyi találkozója.
A zarándokok nagy része Romániából érkezik, de Magyarországról és a Kárpát-medence más országaiból is jönnek majd vendégek.
Sokszor Kijevvel is szembe menve - következetesen kiállt a kárpátaljai magyarság mellett.
Krisztus feltámadt, és feltámadásával igazolta az emberiség ősi érzését, hogy a látható világon kívül van egy tágabb, átfogóbb valóság - mondta Erdő Péter húsvét vigíliáján.
A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja.
A vigília szertartása a jelenlegi, IV. századra visszavezethető liturgikus rend szerint négy, jól elkülönülő részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából.
Vucic arra reagált, hogy a szombati belgrádi ellenzéki tüntetésen Sergej Trifunovic, a Szabad Polgárok Mozgalma (SZS) nevű párt vezetője sértő kijelentéseket tett többek között a magyarokra is.
A Koltai Jenő Sportcentrum területén zajló építkezés során több, különböző típusú második világháborús robbanószerkezetet találtak.
Ha Karácsony nem vonja vissza ezt a megállapodást, nem lesz előválasztás.
Hamarosan nyugvópontra juthat az ITM és az MTA közötti vita.
Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.
A szlovák-magyar kapcsolatok ápolását továbbra is elsődlegesnek tartják.
Az EPP magyar pártjainak vezetői találkoztak Budapesten.
A már folyó munkák keretében megújul az északi oldalhajó, elvégeznek kisebb restaurálási munkákat és elkészül a lift, amellyel akadálymenetesen megközelíthetővé válik a kincstár és a fölötte lévő panorámaterem.
Az olaszok követésre méltónak tartják a magyar családtámogatási elképzeléseket.
Senki sem akarja befogadni, holott ciprusi útlevele is van (másik nyolc mellett).
„Európa biztonságáról van szó, ezért az európai polgároknak joguk van válaszokat kapni ezekre a kérdésekre”
A Fidesznek 13 képviselője lehet.
Az ECHO TV április elsejétől beolvad a Hír TV-be.