A beteg a már ugyancsak koronavírussal diagnosztizált egyik iráni diák iráni barátnője.
Idén külön programot hirdettek a jól tanuló, és emellett jó sportteljesítményt is nyújtó külhoni magyar diákoknak.
Orbán Viktor jelentette be Facebookon szerdán, hogy megtalálták az első két koronavírus-fertőzöttet Magyarországon.
Esterházy-díjban részesül Bíró László, római katolikus püspök és František Lízna, csehországi jezsuita szerzetes pap.
Az új, átmeneti kormány, miután megerősítést kap a parlamentben, a 2022-ben esedékes következő parlamenti választásokig marad hivatalban.
Már legalább százharminc beteg van Franciaországban.
Jobbikos kutyából gyurcsányos szalonna.
9500 felvidéki aláírásra van szükség ahhoz, hogy Szlovákia is ott legyen azon hét EU-tagállam között, amelyben az aláírások számra meghaladja a küszöbértéket.
További erősítenék a kapcsolatot.
Vannak, akik a védőmaszkok alapanyagát brutálisan megdrágították.
Egyre nehezebben kezelhető a migrációs helyzet Törökországban, több mint négymillió bevándorló él az ország területén.
Akár 10-15 percenként is járhatnak majd vonatok az úgynevezett Déli körvasút-vonalon.
Csak azért is nem!
A biztonsági kabinet megtárgyalta a további lépéseket.
Magyarország Kenyában az egyházi missziók támogatásából kívánja kivenni a részét.
Mindkét beteg esetében pénteken mutatták ki a koronavírusos fertőzést.
Magyarországon növekszik a nemzetiségi oktatási intézmények száma.
Idén 66 egyetem csapata mérte össze tudását Párizsban.
Orbán Viktorban és a magyar kormányban bíznak leginkább a háromszéki magyarok. A székelyföldi románok tüntetnek, hogy „ne legyen a második hivatalos nyelv a magyar Romániában”
Világszerte meghaladta a nyolcvanezret a fertőzöttek száma. Itt az országlista.
Az idős férfi a fején és mellkasán olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.
A kezdeményezés elindításáért a Székely Nemzeti Tanács hat évig pereskedett az Európai Bíróságon, annak sikere mindenki érdeke, ezért a beterjesztők aláírásra buzdítanak mindenkit a nemzetiregiok.eu oldalon.