2024. január 11., 18:54

Zászlók, ha lengenek… rajz- és esszépályázat a magyar zászló és címer napja megünneplésére

A nemzeti jelképek számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka az, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet közös nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Nemzeti imádságunk mellett, ezért nemzeti összetartozásunk legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer. A magyar Országgyűlés – 45/2014. (XII. 17.) számú határozata – a magyar zászló és címer megünneplésének emléknapjául március 16-át jelölte ki.

rajz- és esszépályázat
Fotó: Nemzetstratégiai Kutató Intézet

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből adódóan az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal –

az elmúlt években sikeresen rendezte meg a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára a magyar zászló- és címer tárgykörben kiírt rajz- és esszépályázatot.

A pályázat idén immár 10 éves jubileumát ünnepli.

A fenti, fő témakör mellett ugyanakkor pályázóink 2024-ben – Jankovics Marcell Kossuth-díjjal és Nemzet Művésze címmel kitüntetett filmrendezőre, grafikusművészre, a rajzpályázat első és mindenkori tiszteletbeli elnökére emlékezve – Magyar Népmesék, valamint – elismeréssel adózva az immár 75 éves múltra visszatekintő magyar űrkutatásnak – Magyar űrhajós a világűrben témakörökben is benyújthatják pályamunkáikat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.