Visszaszerezni a természettudományok megbecsülését
Akkor vagyunk sikeresek, ha science-ben, a természettudományok terén is sikeresek vagyunk, mondta a magyar Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken, az új természettudomány-környezettan önálló tanárszak (Z-szak) nyílt napján, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban.

Hankó Balázs arról beszélt, hat felsőoktatási egyetem összefogásában hét képzési helyen, az országot lefedve indul a gyakorlatot középpontba helyező, Európában egyedülálló Z-szak.
Emlékeztetett rá: február 15-e a felsőoktatási intézményekbe jelentkezés határideje, és arra biztatta a Z-generáció tagjait, hogy válasszák a Z-szakot, ahol kutathatnak, megismerhetik a természetet, a természetre zoomolhatnak és "science-tanárként" vihetik előre "a science ügyét, ami közös ügyünk".
Kiemelte: háromszázezer egyetemi hallgató van Magyarországon és "jó magyar egyetemistának lenni". Megjegyezte: "elitligás egyetemei" vannak Magyarországnak, a világon található 28 ezer felsőoktatási intézményből 11 magyar egyetem - ahová a hallgatók kétharmada jár - a legjobb öt százalék között szerepel. Emellett tíz egyetemistából nyolc állami ösztöndíjjal kezdi meg tanulmányait, és további ösztöndíjak állnak rendelkezésre a tanulmányi előmenetel támogatására.
Jelezte: szeretnének még előrébb jutni a természettudományos rangsorokban, ebben segíthet a Z-szak.
Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja is arról beszélt, nemcsak Magyarországon, de világszinten is visszaesett a természettudományok iránti érdeklődés, ami azért érdekes, mert az általános iskolában a fiatalok még "megőrülnek", hogy megértsék a természeti jelenségeket, de a középiskolában ez az érdeklődés eltűnik. Úgy vélte, a természettudományokat új, "emészthető" módon kell tanítani, közelebb hozva a természettudományokat az iskolához, elmélyítve az irántuk meglévő szeretetet. Kiemelte a tanárok elhivatottságát, elszántságát ebben.
Hankó Balázs, aki maga is gyógyszerészként végzett, a nyílt napon részt vett három kémiai kísérlet bemutatásában is Murányi Zoltánnal, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárával.
A szak ismertetője szerint a Z-szak a Z generáció természettudományos ismereteit szolgálja ki, célja az ökológiai fenntarthatóság és természet megismerése, megértése gyakorlatorientált, problémamegoldó technikák révén. A hagyományos és vizuális kommunikáció eszközeivel is felvértezett végzettekre biztos állás vár a közoktatásban és a munkaerőpiac más területein.