Vége a koalíciónak, Ciolacu lemond
Nem teljesült maradéktalanul a kormánykoalíció célkitűzése, ezért Marcel Ciolacu javasolta a Szociáldemokrata Párt (PSD) kilépését a kormányból. Ezt jóvá is hagyták, a kormányfő pedig bejelentette távozását.

A kormányfő a koalíciós vezetőkkel folytatott hétfői tanácskozását követően erősítette meg a korábbi sajtóértesüléseket, amelyek szerint távozhat a tisztségből. Sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy a kormánykoalíció két céllal jött létre. Az egyik, hogy a tavalyi parlamenti választásokon győztes PSD-es elnökkel többségi kormányt alakítsanak ki, a másik pedig, hogy közös jelöltjük megnyerje az államfőválasztást.
Ez utóbbi meghiúsult, miután Crin Antonescu nem jutott be a második fordulóba.
– magyarázta meg.
A HotNews értesülései szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) is készül kilépni a kormányból, ugyanakkor ideiglenes miniszterelnökként Daniel David oktatási miniszter neve merült fel javaslatként a koalíciós vezetők hétfői tanácskozásán.
Állítólag arról is döntöttek hétfőn, hogy ellentétben a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) – amelyik Nicușor Dan támogatására vállalkozik a választások második fordulójában – nem vállalják fel egyik jelölt támogatását sem.
A PSD vezetőségének leváltásáról majd csak jövő héten egyeztetnek.