Várhelyi Olivér már nem "Ukrajna ellensége" a listázó Mirotvorec szerint
Levette a honlapjáról Várhelyi Olivér uniós szomszédságpolitikai és bővítési biztost az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet - hozta nyilvánosságra csütörtökön a Jevropejszka Pravda hírportál.
Várhelyi kedden került fel a weboldalra, de a hírportál szerint csütörtökön délelőtt már nem volt rajta elérhető a róla szóló bejegyzés.
A Mirotvorec korábban azzal vádolta meg a magyar politikust, hogy
Személyes adatainál születésének dátuma szerepelt, helyeként csak Magyarországot jelölték meg.
Várhelyi Olivér a múlt héten az Európai Unió-Ukrajna Társulási Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón egyebek mellett kijelentette:
Hozzátette:
A Mirotvorec honlap a kezdetekben még csak azoknak a személyeknek az adatait tette közzé, akik közvetlenül szerepet játszottak a Krím félsziget Oroszország által 2014-ben végrehajtott elcsatolásában, továbbá akik fegyveresen részt vesznek a Donyec-medencei konfliktusban az ukrán hadsereggel szemben, vagy együttműködnek a szakadár fegyveres erőkkel. Később már más olyan személyek adatait is elkezdték az oldalon közzétenni, akik a szervezet értékelése szerint "Ukrajna szuverenitását és területei egységét sértő bűntett, illetve jogsértés jegyeit hordozó" cselekményt követtek el.
2018-ban a szervezet a kettős, magyar-ukrán állampolgársággal rendelkező kárpátaljai magyarok nevét és címét is elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába.
Az év októberére a listára felkerült több mint háromszáz kárpátaljai magyar neve, és néhány napra rá több vezető beosztású, magyar nemzetiségű közalkalmazott nyújtotta be felmondását a beregszászi járásban.