2021. december 17., 13:13

Varga Judit szerint senki sem kérdőjelezheti meg Magyarország európai elköteleződését

Senki sem kérdőjelezheti meg Magyarország európai elköteleződését - jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

Varga Judit ig. min.
Varga Judit igazságügyi miniszter
Fotó: MTI

Varga Judit a bejegyzésében kiemelte,

az Európa jövőjéről szóló konferencia harmadik időközi jelentése szerint Magyarország az őszi időszakban lakosságarányosan az első, abszolút értékben pedig a második helyen áll a páneurópai eszmecseréhez adott hozzájárulások tekintetében.

A miniszter szerint ez azt jelenti, hogy nemcsak a regisztrált rendezvények számát illetően, hanem a konferencia elektronikus platformjára beküldött ötletek és hozzászólások számában is az élre tört az ország. Hozzátette:

további örömre ad okot, hogy a Magyarország álláspontját támogató ötletek egyre nagyobb számban és egyre szélesebb körben válnak ismertté a jelentésben.

Sőt már egy, a migráció veszélyeire fókuszáló magyar rendezvény is megjelenik a kiadvány kiemelt eseményei között - hívta fel a figyelmet.

Van véleményünk és azt büszkén vállaljuk! Az időközi jelentés statisztikái is mutatják, hogy mi, magyarok elkötelezettek vagyunk a kontinensünk jövőjéről folytatott konstruktív párbeszéd mellett. Az eszmecsere azonban még közel sem ért véget, a közös otthonunkat érintő legnagyobb kihívásokra továbbra is várják a javaslatokat a konferencia online platformján. Adjunk jövőképet Európának!

- írta Varga Judit.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.