Varga Judit aktív szerepet vállal majd az EP-választási kampányban
Varga Judit igazságügyi miniszter vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es európai parlamenti (EP) választáson, ezért lemond posztjáról - írta szerdán a Magyar Nemzet.

A miniszterrel készült interjúban a lap azt írta, hogy az értesüléseiket az igazságügyi miniszter nem kívánta megerősíteni, mert erről még a Fidesz elnökségének is döntenie kell. Az azonban biztos, hogy a választás után az EP-ben szeretné a magyar emberek érdekeit képviselni, s addig is aktívan bekapcsolódik a kampányba, és hogy ezt teljes erőbedobással megtehesse, lemond miniszteri posztjáról.
- olvasható az interjúban.
A miniszter egyebek mellett azt mondta, hogy a 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje:
konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretne aktív szerepet vállalni.
Hozzátette, nem titkolt célja, hogy
az európai kapcsolatrendszerben sokkal több szövetséget építsen, és ehhez az európai politikával kell fő szabály szerint foglalkozni.
- fogalmazott.
A miniszter szerint mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésekor elvállalt, elvégezte. Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: "decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra".
A klasszikus igazságügyi területeken különösen büszke arra, hogy az áldozatsegítés országos hálózatát szinte teljesen kiépítették, az utódjának csak át kell vágnia a hiányzó szalagokat.
A családjogi jogalkotás terén sokat tettek a gyermekek és a családok jogainak erősítése érdekében a civil szférával és a jogalkalmazókkal együttműködve.
Első kinevezésekor pedig történelmi méretű bírói és ügyészi illetményemelést hajtottak végre.
- emelte ki Varga Judit.
Az interjúban a jogállamisági vitákról megjegyezte, vannak olyanok, akik ezekben a vitákban egyfajta missziót, küldetést látnak, mint a Soros-hálózat emberei.
- közölte.
- mondta.
Hozzáfűzte, hogy
megfigyelése szerint egyes tagállamok akkor is szavazatukat adják bizonyos döntésekhez, ha nekik ugyan nem jó, de bíznak abban, hogy a látszólagos fals európai összhangért, viselkedésért cserébe őket soha senki nem fogja vegzálni, ha otthon nem hajtják végre a döntéseket.
- zárta az interjút Varga Judit.