Vádat emeltek a férjét halálra gázoló nő ellen
Vádat emeltek azzal a Szeged környéki faluban lakó nővel szemben, aki 2017 decemberében egy veszekedés közben ült autóba, majd az elé ugró férjét elgázolta, ezzel a férfi halálát okozva - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a nőt erős felindulásból elkövetett emberölés bűntettével vádolják.
A vádirat szerint a házaspár kapcsolata - elsősorban a férfi italozó életmódja és agresszív természete miatt - hosszabb ideje megromlott, de a gyakori konfliktusok ellenére együtt éltek.
A sértett 2017. december 27-én kora délután is alkoholt fogyasztott, majd 4 órakor közös otthonukban bántalmazta a vádlottat: meglökte, fojtogatta őt. A nő a támadás elől ki tudott térni, magához vette a közös gépkocsijuk kulcsát, és kirohant a házból. A ház előtt parkoló autójukba ült, és a támadás miatti tudatszűkült állapotban nagy gázt adva elindult.
A férfi a ráhajtó autó, a beszorulás, valamint a mellkas összenyomása miatt életét vesztette. Amennyiben a vádlott a sértett elütését követően fékezett volna, a gépkocsi nem hajt rá a férfira, aki így nem halt volna meg - közölte a csoportvezető ügyész.