Úzvölgyi katonatemető: Az RMDSZ elítéli az újabb keresztállítást
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tűrhetetlennek tartja és elítéli az újabb törvénytelen úzvölgyi keresztállítást, és támogatja Csíkszentmárton önkormányzatát a törvényes rend visszaállításában - írta az MTI-nek küldött hétfői állásfoglalásában Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy szombaton román "szélsőséges nacionalisták, soviniszták" vonultak be az úzvölgyi katonatemetőbe, hogy "ismételten meggyalázzák a temetőt és az ott nyugvó katonák emlékét".
Arra is felhívta a figyelmet, hogy
jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a 2019-ben felállított betonkeresztek törvénytelenül, engedély nélkül kerültek az úzvölgyi katonatemetőbe.
- mutatott rá Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint az, hogy
a helyzet nem durvult el, kizárólag a magyar közösségi vezetőknek köszönhető, akik arra intették a magyarokat, hogy ne álljanak bele a provokációba.
Hozzáfűzte: Csíkszentmárton önkormányzata egyszer már törvényes úton rendezte a temető helyzetét, és most is erre készül.
- zárta állásfoglalását Kelemen Hunor.
A Nemzet Útja (Calea Neamului) román szervezet hívei szombaton 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval. Vezetőjük, Mihai Tirnoveanu bejelentette, hogy a héten a román védelmi minisztériummal is tárgyal az így kialakított "román parcella" hivatalossá tételéről.
A moldvai város önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a székelyföldi község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon.
A sírkertben zömmel első világháborús, a márványtáblák felirata szerint az osztrák-magyar, a német és az orosz hadseregnek az úzvölgyi harcokban elesett katonái nyugszanak.