Újra épül a magyarság keleti végvára (II.)
Az írás előző részében összefoglaltuk a csángók történetét és a több évtizeddel ezelőtt indított magyar nyelvű oktatás tapasztalatait. Székelyek, anyaországi magyarok a csángókkal közösen települések tucatjaiban építették ki a magyar házak egyre növekvő hálózatát, amelyben a magyar nyelv természetesen köt össze mindenkit.
Miért indult ilyen fiatalon a választáson?
Négy éve költöztem haza marketing tanulmányaim után Angliából, és azzal szembesültem, hogy gyakorlatilag semmi nem változott Gajcsánán. Éreztem, hogy szükség van a változásra, és a községben azt mondták, itt az idő és a lehetőség tennie ezért egy magyarnak is.
Világot látott emberként mi volt a legerősebb motivációja, amiért hazajött és vállalta a megméretést?
A családom és a szülőföldem. Nem azzal a tervvel költöztem el, hogy véglegesen ottmaradjak, hanem azzal, hogy tanuljak, tapasztalatot szerezzek, megismerjem kicsit a világot.
November elsején kezdődik a településvezetői mandátuma egy olyan politikai kultúrában, amely még az edzett „rókákat” is próbára teszi. Nem fél?
Nem félek. Igyekszem alaposan felkészülni, rendet rakni a fejemben, hogy tudjam, mivel kezdem a polgármesteri munkát. Érzem, nagy felelősséggel jár a pozíció, mivel nemcsak a községemet kell vezetnem, hanem példát kell mutatnunk a többi csángó magyar településnek is. Eddig ugyanis soha nem volt csángó polgármester Moldvában. Eléggé távol vannak a csángó falvak egymástól, a legközelebbi város román, sok a nehezítő körülmény, de a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége mindent megtesz azért, hogy sikerüljön minél szélesebb körben megőrizni a magyar kultúrát és a nyelvet.
„Román tengeren” kell hajózni…
Nehéz, de nem lehetetlen. Főleg a kultúrán keresztül lehet megőrizni a magyar nyelvet. Az, hogy megválasztottak engem, egy csángó magyart, azt is jelzi, hogy egyre jobban vállaljuk a magyarságunkat. Nem mondták ki, de az volt a közhangulat, hogy a románokra kell bízni a vezetést. Szerintem azért választottak meg, mert látták, hogy több energiát tudok fektetni a dolgokba. Mindenkivel beszéltem, mindenkit megismertem, és ők is megismertek, talán ez sokat segített.
Hogy látja, mi lesz a legnehezebb a polgármesteri munkában?
Az infrastruktúra rendbetétele. Nagyon nagy feladatok várnak rám, nemcsak a közösségépítés, hanem az alap-infrastruktúra, az út- és vízvezeték-hálózat fejlesztése terén is. A víznyomás nem elégséges, főleg nyáron nincs vizünk, csak éjszaka, úgyhogy akkor kell mosni. Ez így tarthatatlan a 21. században.
Mit jelent önnek az összmagyarság, amelyben ott vannak a felvidéki magyarok és a csángó magyarok is?
Ez mind megtartó erő
Minden értelemben nagy utat járt be a balatoni születésű Szász Anna, aki nyolcéves koráig Balatonalmádiban lakott a családjával, aztán élt Gödöllőn, később kiköltözött Csángóföldre, majd vissza az anyaországba, és most, az újabb költözése után az egyik legismertebb csángó magyar településen, Klézsén tanít.
Milyen háttértudással érkezett a csángó világba?
Már Balatonalmádiban tanultuk a néptáncot, később pedig Gödöllőn az Erkel Ferenc Általános Iskolába jártam ének-zene tagozatra, és kórusban is énekeltem. A gödöllői Fréderic Chopin Zeneiskola népdaléneklés szakán több moldvai csángó éneket is tanultam, köztük klézseieket. Azóta kötődöm a zenéhez, amely a nyelvek szeretetével együtt valóban végigkíséri az életemet. A gödöllői Török Ignác Gimnáziumban speciális angol szakra jártam, majd az ELTE BTK Angol Tanárképző Központjában (CETT) folytattam a tanulmányaimat. 2003-ban egy fél évre kimentem Hollandiába angolt tanítani a Tempus Közalapítvány ösztöndíjprogramjának keretében, és ott is megtalált a zene, úgyhogy ott is benne voltam az iskola zenei projektjeiben. Az ELTE BTK angol kiegészítő szakának elvégzése után már egyetemi diplomával Budapesten, Mátyásföldön tanítottam a Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban, aztán magánnyelvtanárként dolgoztam cégeknél. Budapesten, a moldvai csángó táncházban találkoztam a leendő, csángó férjemmel, aki Klézse község budai településrészéből származik, és éppen Budapesten, az Állatorvosi Egyetemen tanult. Elhívott, hogy menjek el vele a somoskai falunapokra (Somoska Klézse község településrésze – a szerk. megj.). Komolyra fordultak a dolgok, Gyula megkérte a kezem, 2008-ban pedig úgy döntöttünk, hogy kiköltözünk Moldvába, ott kötöttünk házasságot, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége pedig tárt karokkal fogadott minket. A dolog adta magát, mert számomra nyelvtanárként, a román nyelvismeret akkor még teljes hiányában, a magyartanári állás ideális lehetőség volt.
Hogyan fogadta a költözést a családja?
Nem értették a döntésemet és nem támogattak benne. Amikor először jártak Klézsén, nem tudták megérteni, miért akarunk visszamenni az időben 50 esztendőt, és egy olyan vidékre költözni, ami akkor még valóban elmaradott volt a magyarországi viszonyokhoz képest. Ma ez a különbség már nem annyira érzékelhető. Azóta egyébként három gyermekünk született, Gergely 13 éves, Lili 11 és Vince 8 esztendős, aki már Magyarországon született.
Miben volt más az esküvő ott, mint az anyaországban?
A csángóknál egészen más minden. A templomi esküvő után a házunk udvarában tartottuk a lakodalmat. Rengeteg ember eljött, körülbelül 150 pár összesen.
Aztán éltek ott is, itt is.
Először majdnem öt évet éltünk Csángóföldön. Igazából addigra pont megszoktam Klézsén, de valahogy a férjem nagyon nem azt kapta, amiről előtte Budapesten álmodozott. Az ő fejében egész más kép élt arról, hogy milyen lesz Moldvában az életünk, már ide is begyűrűzött a fogyasztói társadalom, és ez kiábrándítóan hatott rá.
Amit sokan képzelnek a csángókról, néha erősen más, mint a valóság. Visszaköltöztek tehát Magyarországra 2014-ben.
A Somogy vármegyei Visnyeszéplakon laktunk hét és fél évig egy tanyán. Ebben a költözésben talán az is benne volt a részemről, hogy visszamegyek a hazámba, mert hiába szoktam meg az életet Klézsén, azt éreztem, hogy itt mindig a „magyarkáné” leszek. Somogyban a természetközeliség vonzott és az, hogy gazdálkodhattunk. Sajnos, a férjem leromlott egészségi állapota miatt el kellett költöznünk. Logikus volt, hogy a férjem otthona felé érdemes mozdulni. Nem akartuk új, idegen helyen folytatni. Így döntöttük el, hogy irány Csángóföld, itt már laktunk, ezt már ismerjük. És nagyon vártak újra magyartanárként a Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél.
Klézsén mi fogadta, és mit csinál ma pontosan?
2021 szeptemberében kezdtük itt újra. Klézse mindig magyar többségű község volt Tyúkszer, Klézse, Somoska és Pokolpatak településrészekkel. Most nagyjából négyezer ember él itt a 2021-es népszámlálás szerint. A Klézsei Magyar Háznál kezdtem el újra a tanítást. Beindítottam az óvodás csoportot egy rokonon keresztül, akiknek volt annyi bizalmuk, hogy elhozták hozzám a gyermekeiket és ők a pajtásaikat. Előtte nem volt ilyen a klézsei magyar háznál, ahova csak iskolások jártak. A második évben kaptam még egy kollégát, és akkor választhattam, hogy melyiket szeretném, az iskolás korosztályt, vagy inkább az óvodásokat, és én az óvodásokat választottam. Tavaly szüneteltettem a tevékenységemet, mert úgy éreztem, hogy otthon van igazán szükség rám, a férjem pedig belekezdett a fazekas mesterségbe. Tart órákat a csángó gyermekeknek, ugyancsak a Moldvai Csángómagyarok Szövetségén keresztül.
Hány gyermeket tanít most?
Az előző tanév végén tíz óvodás volt a klézsei magyar házban, de természetesen azon vagyunk, hogy ez a létszám tovább emelkedjen. Ha lesz mikrobusz, azzal szállítjuk majd az iskolásokat és az óvodásokat. Azt gondoltam, minden szülő örül majd, hogy délutánonként a gyermeke kap még plusz felügyeletet, de most még nem túl sokan élnek ezzel a lehetőséggel.
Hogyan változott az évek során a magyar nyelv tanításának az elfogadottsága?
Van tehát itt magyar jövő?
Úgy érzem, hogy van, egyébként pedig elég jól beilleszkedtem már. Sok minden ideköt: járok a klézsei hagyományőrző csoportba, valamint a templomi kórusba. Újra dolgozom a Moldvai Csángómagyarok Szövetségénél, tehát nekem nagyon fontos, hogy legyen egy közösségem, hogy tartozzak valakikhez, és ez most már nemcsak a szövetség, hanem a faluban élők is.
Elcsángósodott?
Nagyon szeretem a csángó nyelvet, apósomnak és anyósomnak köszönhetően egészen jól beszélem már, és én is csángóul szólalok meg a klézsei hagyományőrző csoport tagjainak társaságában, vagy ha szülőkkel, illetve más falubéliekkel találkozom. Szóval, ez mind megtartó erő.
Milyen karakterű embernek javasolná a Csángóföldre való kitelepülést?
Ha az ember eleve befogadó és nyitott, akkor tud hozzájuk kapcsolódni. Nagyon akarjon beilleszkedni, ez fontos, mint ahogy a helyiek szokásainak a tisztelete is elengedhetetlen. Fontos tanulság, hogy hiába változtatunk helyet, ha magunkat nem tudjuk rendezni. Akkor csak a problémáinkat visszük magunkkal.
