2023. június 6., 18:21

Új kart indított Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Újabb, negyedik fakultását alapította meg Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) - jelentették be kedden a székelyföldi városban az erdélyi magyar magánegyetem vezetői.

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, új fakultás
Fotó: Facebook / Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora elmondta:

a döntést májusban hozta meg az egyetem szenátusa,

és a napokban a bukaresti kormányhatározat is megjelent, amely tartalmazza az új kar struktúráját.

Az új karon ősztől agrármérnöki, erdőmérnöki, valamint sport- és edzőképző szak működik,

dékánja Náhlik András, a Soproni Egyetem volt rektora, aki erdőmérnökként az erdészképzés kiépítésében is segédkezett.

A rektor emlékeztetett: a Sapientia EMTE megalakulásakor azt a célt tűzte ki, hogy Erdély magyarlakta megyéinek központjaiban hozza létre az önálló magyar nyelvű felsőoktatás egy-egy bázisát. Kolozsvár, Marosvásárhely és Csíkszereda után Sepsiszentgyörgy következett, és a partnerintézmény Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) révén Nagyváradon is jelen vannak.

Mint mondta,

a háromszéki városban önálló felsőfokú entitás épül, amely a város, a régió tudományos, társadalmi és kulturális életének is központi szereplőjévé tud válni.

Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke hangsúlyozta: Székelyföldön különösen nagy szükség van az intézményre, hiszen innen jellemzően elmennek a fiatalok. Aki elmegy tanulni, ritkán tér vissza, így az új kar az otthoni karrierépítésben segít.

Úgy értékelte,

a sepsiszentgyörgyi fakultással újabb állomásához érkezett az erdélyi magyar intézményrendszer kiterjesztését, megerősítését célzó törekvésük, az egyetemmel a régiót is megerősítik.

Hangsúlyozta: olyan területeken folyik képzés, amelyek „igazán illenek ehhez a régióhoz”.

A dékáni tisztséget június elsejétől betöltő Náhlik András professzor elmondta: megtisztelő számára a felkérés, kolozsvári születésűként örül, hogy visszatér Erdélybe. Hozzátette, 14 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik, de a mostani feladat plusz felelősséggel jár, mivel teljesen új struktúrát kell kialakítani.

Terveiről kifejtette:

helyben szeretnék megerősíteni az oktatást, és ehhez helyi, minél magasabb képesítésű oktatókra van szükség, nemzetközileg is be kell ágyazódni.

Tonk Márton hozzátette: a közösségi - erdélyi magyar - célokat tekintve az egyetem megengedheti magának, hogy provinciális legyen, de szakmai és tudományos szinten a nemzetközi mezőny a mérce.

A további intézményépítésről elhangzott: a Pécsi Tudományegyetemmel együtt működtetett szobrász-festőművész képzést, illetve a Semmelweis Egyetemmel közösen zajló illyefalvi konduktorképzést is integrálnák, de a sportképzés téli sportokra szakosodó irányát is létrehoznák a jövőben.

Ősztől fognának hozzá a campus építéséhez,

amely a tervek szerint két évig tartana, elsőként az egyetem központi épületét és a kollégiumot húznák fel, 500 diákra terveznek.

Az ősszel induló sport- és edzőképző szakon 25 helyet hirdetnek, s mivel a székelyföldi intézmények, sportszervezetek kérésére indítják, reményeik szerint lesz jelentkező. A gyakorlati képzéshez kezdetben a városi sportlétesítményeket bérlik.

Tonk Márton hangsúlyozta: az egyetemen évről évre stabil, 2200 körüli a diáklétszám, a sepsiszentgyörgyi karral azonban 2600-ra nő, így az erdélyi magyar fiatalok egyharmada tanulhat a magyar kormány támogatásával működtetett erdélyi magyar magánegyetemen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.