2023. január 21., 15:11

Tettlegességig fajult egy kínai akkumulátorgyárról szóló közmeghallgatás Magyarországon

Tettlegességig fajult a kínai akkumulátorgyárról tartott közmeghallgatás pénteken Debrecenben: a bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást.

A dulakodás után az asszonyt az egészségügyiek látták el, a férfit a biztonsági szolgálat kivezette és átadták a rendőrségnek. A több mint hat órán át tartó közmeghallgatás elején Rácz Róbert, Hajdú-Bihar vármegyei főispán jelezte, hogy a közmeghallgatást a tervezett beruházás környezeti hatásvizsgálati eljárása keretében tartják.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a hatósági engedélyezési eljárás még nem fejeződött be, február 13-ig tart, és arra kérte a résztvevőket, fogalmazzák meg kérdéseiket, mert minden észrevételre reagálnak, mint ahogy arra a 150 kérdésre is, amelyet eddig írásban nyújtottak be különféle civil szervezetek.

Hajduné Kovács Mária Mónika, a hajdú-bihari kormányhivatal környezetvédelmi főosztályának vezetője azt mondta, a teljes környezetvédelmi, katasztrófavédelmi, vízügyi hatósági dokumentáció elérhető a nyilvánosság számára.

Magyarországon csak olyan gyár kaphat engedélyt, ami nem környezetszennyező"

- mondta a szakember, jelezve, hogy a környezetszennyezés nem egyenlő a környezetterheléssel; a szavait hangos bekiabálások kísérték.     

A résztvevők sérelmezték, hogy kész tényekről tájékoztatják őket, nem adtak nekik választási lehetőséget, és hosszan skandálták "nem hagyjuk!"

Hajduné Kovács Mária Mónika arra kérte a résztvevőket, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos kérdéseiket fogalmazzák meg, de azt a választ kapta: "nem szakmai vitát akarunk, nem akarjuk ezt a gyárat". Hosszú órákig tartó, bekiabálásokkal tarkított vita után hangzott el néhány felvetés a gyár várható környezeti hatásairól, az esetleges talaj-, víz- és légszennyezésről, ezekre a jelen lévő szakértők válaszoltak. A kormányhivatal főosztályvezetője végezetül a környezetvédelmi hatósági eljárás várható eredményéről azt mondta: ez zárulhat azzal, hogy kiadják az engedélyt, de azzal is, hogy elutasítják.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.