Szijjártó Péter: hosszú még az út egy magyar-ukrán csúcstalálkozóig
Magyar-ukrán csúcstalálkozónak akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat, amihez azonban még sokat kell dolgozniuk a feleknek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Magyar-Bahreini Gazdasági Vegyes Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre válaszolva megismételte, hogy magyar-ukrán csúcstalálkozónak akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat, amihez azonban még sokat kell dolgozniuk a feleknek.
- jelentette ki.
- mutatott rá.
- fűzte hozzá.
Szijjártó Péter arra is kitért, hogy előző nap nem azért utazott Ungvárról Dunakeszire helikopterrel, mert ott lakik, hanem azért, mert ott fogadta hivatalos munkalátogatáson bahreini kollégáját.
- emelte ki.
Az Európai Unió e heti csúcsértekezlete kapcsán hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is úgy látja, hogy az ukrajnai háborúnak nincs megoldása a csatatéren, ezért nem fegyverszállításokra, hanem tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
- mondta.
- fűzte hozzá.
A miniszter a svéd NATO-csatlakozás ratifikációjáról szólva úgy vélekedett, hogy nemsokára megkezdődik az Országgyűlés ülésezése február végén, amelyen napirendre lehet venni a kérdést, ha a többség úgy dönt, ezért nincs igazán értelme rendkívüli ülést összehívni.