Szijjártó Péter: a magyar EU-elnökség a lehető leghatározottabban fog fellépni az illegális migrációval szemben
Magyarország az idei soros európai uniós elnöksége során a lehető leghatározottabban fog fellépni az illegális bevándorlással szemben, különös tekintettel arra, hogy újabb útvonalak rajzolódnak ki és fokozódik a nyomás Délkelet-Európában - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.
A tárcavezető a görög kollégájával, Jorgosz Gerapetritisszel folytatott megbeszélését követően közölte, hogy az ülésen áttekintették az Európát érintő legfőbb kihívásokat, köztük az egyik legsúlyosabbat, az illegális migrációs nyomás erősödését.
- tudatta.
- tette hozzá.
Hangsúlyozta azt is, hogy Budapest számíthat Athén támogatására a magyar külpolitika és a magyar leendő EU-elnökség szempontjából meghatározó, fontos kérdésekben.
- szögezte le.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország és Görögország abban is azonos állásponton van, hogy el kell kerülni az Európát is érintő biztonsági kihívások, az ukrajnai és a közel-keleti válság továbbterjedését.
- húzta alá.
Rámutatott, hogy Magyarországhoz hasonlóan Görögország is érzékeny a nemzetiségi jogok tiszteletben tartására a határon kívül élő görög közösségekre tekintettel.
- hangsúlyozta.
Szijjártó Péter, aki a nap folyamán a görög, a bolgár és a román energiaügyi miniszterrel is találkozott, arra is kitért, hogy jelen helyzetben az energiaellátás biztonsága kulcskérdés, fontos az újabb források és szállítási útvonalak bevonása, márpedig Magyarország földgázellátása szempontjából ezen a téren Görögország elkerülhetetlen tranzitállam lesz.
Ezért üdvözölte, hogy a Bulgáriát Görögországgal összekötő földgázvezeték kapacitását már jövő évben hárommilliárdról ötmilliárd köbméterre bővítik, így a görög LNG-kikötők is számításba jöhetnek majd.
- jelentette ki.
- vélekedett.
- fűzte hozzá.
A tárcavezető kifejtette, hogy Magyarország duplájára növeli az energiaátviteli kapacitását Szerbiával 2028-ig, és hasonlóképpen, Romániával is újabb ponton összeköti az áramhálózatát. Utóbbi jelentősen segíteni fogja a kelet-magyarországi beruházások energiaigényének biztosítását.
Szavai szerint az idei év első felében létrejövő magyar-szerb-szlovén áramtőzsde nagyban hozzá fog járulni az energiaellátás biztonságához és a rezsicsökkentés eredményeinek megvédéséhez.
- összegzett.