2022. július 6., 10:01

Szijjártó Péter a CNN-en: Vannak menekültek és vannak illegális bevándorlók. A kettő nem ugyanaz!

Hosszú idő után újra a CNN vendége volt Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A politikust a csatorna sztárriportere, az egyszer Szijjártóval már nagyon csúnyán befürdő Christiane Amanpour kérdezte.

szijjártó péter
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Talán olvasóink is emlékeznek rá, 2020. áprilisában a magyar külügyminiszter élő adásban tette helyre a felkészületlen Amanpourt, aki azzal vádolta meg a magyar kormányt, a COVID miatti veszélyhelyzet mögé bújva felfüggesztették a parlament működését. Szijjártó akkor nagyon elegánsan azzal utasította vissza ezt a képtelen vádat, hogy csak a beszélgetés hetében háromszor ülésezett a magyar Országgyűlés. Amanpour látható zavarában csak annyit tudott mondani: "Nos, ez új!".

Az aktuális interjú apropóját könnyű kitalálni. A beszélgetés során gyakorlatilag az összes nyugati féligazság és hazugság előkerült Magyarországgal és az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban.

Szijjártó rögtön az elején leszögezte, a háború nagyon súlyos fenyegetést jelent Magyarország biztonságára nézve, éppen ezért Magyarország azon országok közé tartozik, melyek leginkább érdekeltek abban, hogy a harcok minél előbb véget érjenek.

A műsorvezető, mintha nem látta volna az elmúlt öt hónap kormányzati nyilatkozatait, ezt követően azzal próbálta meg sarokba szorítani Szijjártót, ő kit tekint az orosz-ukrán háború agresszorának. A miniszternek könnyű dolga volt, kijelentette:

Kezdetektől fogva elítéltük az Ukrajna elleni katonai agressziót. (...) Kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

Mind ez idáig 840 ezer ukrajnai menekült érkezett Magyarországra - tette hozzá a miniszter, számuk folyamatosan növekszik. Szijjártó szerint a jelek azt mutatják, a háború még hónapokig nem ér véget. 

Amanpour ezt követően arra volt kíváncsi, miért van az, hogy két Ukrajnával szomszédos állam, Lengyelország és Magyarország ennyire másként viszonyul a háborúhoz. Varsó küld fegyvereket, Budapest nem. Előkerült természetesen az orosz energiahordozók importjával kapcsolatos állandó félreértés is. Szijjártó, ahogy már annyiszor, a CNN-en is elmondta, Magyarország számára az energiabiztonság nem lehet ideológiai vagy politikai kérdés. Az olajembargó alóli mentesség nélkül az ország nyersolajjal való ellátása fizikailag válna lehetetlenné - hangsúlyozta.

A földrajz meghatározta a házszámunkat, a földrajz meghatározta az infrastruktúránkat!

Egyik napról a másikra nem lehet a kelet-nyugati irányú szállítási útvonalakat észak-déli irányúakra cserélni, ez fizikailag lehetetlen - fogalmazott a magyar külügyminiszter. Rengeteg idő és rengeteg pénz kell hozzá. "Nem azért nem tudunk leválni az orosz energiahordozókról, mert nem akarunk. Azért nem tudunk, mert fizikailag lehetetlen." - tette hozzá.

Meghökkentő egyébként, hogy a CNN riportere gyakorlatilag szóról szóra visszamondta a magyarországi ellenzéki sajtóban megfogalmazott kritikákat.

Előkerült például Kirill pátriárka is, illetve Volodimir Zelenszkij ukrán elnök emlékezetes, márciusi üzenete, amelyben a magyar miniszterelnököt a Duna-parti holokauszt-emlékmű meglátogatására ösztönözte. Szijjártó válaszában a magyar humanitárius segítséget méltatta, melyről jó ideje tudható, hogy az ország történelmének eddigi legszéleskörűbb, legnagyobb segítségnyújtása. Magyarország nem vár ezért köszönetet, de azt elvárja, hogy ne provokálják, ne sértegessék azért, mert nem hajlandó részt venni a fegyverszállításban.

Amanpour közbeszúrt kérdésére ("Kinek kell győznie?") Szijjártó egyértelműen fogalmazott, kijelentette, természetesen az áldozatnak.

A magyar külügyminiszter a fegyverszállításokkal kapcsolatban leszögezte, a magyar-ukrán határ túloldalán élő 150 ezer magyart sodornák veszélybe azzal, ha a határon át nyugati fegyverek érkeznének Ukrajnába. 

Az ukrajnai menekültekkel kapcsolatban természetesen előkerült az is, miért van az, hogy Magyaroroszág a "fehér, keresztény menekülteken" segít, míg az ország déli határainál gyülekező "nem annyira fehér, nem annyira keresztény" menekülteken nem. Amanpour sajátos megfogalmazása szerint ez "etnonacionalizmus". Magyarország az Európai Unió és Schengen határait védi azáltal, hogy csak idén már több mint 110 ezer illegális bevándorlót megállított a szerb-magyar határon - hangsúlyozta a magyar külügyminiszter.

Vannak menekültek és vannak illegális bevándorlók. Ez egy óriási különbség!

Ezt egy átlagos magyar olvasónak nem kell magyarázni, de az amerikai nézők számára rendkívül hasznos lehet, hogy Szijjártó végre tiszta vizet öntött a pohárba. A magyar külügyminiszter leszögezte, a déli határokon átjutni próbáló emberek legalább 7-8 biztonságos országon haladnak keresztül, mire Magyarország határaihoz érnek. "Semmi okuk nincs a határsértésre", mindeközben megtámadják a magyar és a szerb rendőröket, sőt, időnként egymást is. 

Miért engednénk az ilyen embereknek, hogy belépjenek Magyarország területére?

- tette fel a költői kérdést Szijjártó, mire Amanpour közölte, "ez beleillik az illiberális demokráciáról alkotott képbe". Egészen elképesztő volt, hogy a magyar külügyminiszter visszakérdezésére, mégis miért mondja ezt a CNN elismert újságírója, Amanpour csak annyit bírt válaszolni: "Csak mert!".

A beszélgetés végének volt egy kifejezetten érdekes momentuma.

A műsorvezető a visszatartott EU-s támogatások kapcsán mintegy mellékesen megemlítette, korábban Lengyelország sem kapta meg a neki szánt pénzeket, de most, hogy Varsó a háború kérdésében az "EU kottájából játszik", már más a helyzet.

Zárásul természetesen előkerült az ezerszer bírált magyar gyermekvédelmi törvény is. Szijjártó nem volt rest élő adásban kimondani az alapvető igazságot, amelyet az Egyesült Államokban egyre kevésbé lehet:

Az apa férfi, az anya nő!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.