Szijjártó Péter: a Brüsszel okozta problémák megoldásának egyik eszköze az amerikai-magyar nukleáris együttműködés
A Brüsszel által okozott problémák megoldásának egyik eszköze az atomenergetikai együttműködés az Egyesült Államokkal, ugyanis minél előbb sikerül bővíteni Magyarország nukleáris kapacitásait, annál jobban enyhíthetők a REPowerEU-rendelet negatív hatásai - közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető először is arról számolt be, hogy a két ország közötti együttműködés mára nagyon széles körű sikertörténetté vált, ami annak köszönhető, hogy Donald Trump elnök idén januári beiktatása óta az Egyesült Államok már nem ellenségként, hanem barátként kezeli Magyarországot.
Az energetikai együttműködés kapcsán hangsúlyozta, hogy "amit az európaiak nem képesek vagy nem akarnak felfogni, azt Amerikában egyből megértették", mégpedig azt, hogy az energiaellátás esetén a földrajzi tényezők számítanak igazán, így egy tengerparttal nem rendelkező államnak jóval korlátozottabbak a lehetőségei, mint másoknak.
- tudatta.
Kifejtette, hogy itt kis méretű moduláris reaktorokra kell gondolni (SMR), amely technológia rövidesen használható lesz egy-egy iparterület vagy város olcsó, stabil és környezetkímélő energiaellátására.
Szijjártó Péter ezután arra emlékeztetett, hogy Magyarország nemrég megállapodást írt alá az Egyesült Államokkal, amelynek alapján amerikai SMR-technológiát használhatnak majd a jövőben hazánkban. Majd aláhúzta, hogy az atomenergia jelenti az ellátásbiztonság mellett a rezsicsökkentés megóvásának garanciáját is hosszú távon.
- fogalmazott.
- tette hozzá.
A miniszter leszögezte, hogy a magyar kormány a következő időszakban azon fog dolgozni, hogy kivédje a "mélyütésként" felérő brüsszeli döntések negatív hatásait. Szavai szerint ennek vannak politikai és jogi eszközei is, minthogy "csalással" hozták meg az előző napi döntést, kereskedelempolitikai köntösbe bújtatva pusztán minősített többséggel, miközben valójában szankciós intézkedésről van szó, így egyhangúságra lett volna szükség.
- erősítette meg. Ezért lényegesnek nevezte, hogy minél gyorsabban haladjon a paksi bővítés és minél előbb használatba lehessen venni kis méretű moduláris reaktorokat is Magyarországon.
- összegzett.