Szijjártó: Áldozatai voltunk a hidegháborúnak, túl sokat veszítettünk! Elég volt!
A nagy és erős országok döntéshozóinak felelősségük, hogy ne szakítsanak meg minden köteléket Kelet és Nyugat között, illetve ne lehetetlenítsék el az együttműködés helyreállítását - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Párizsban.

A tárcavezető a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország közép-európai állam, amely a világ egyik legnyitottabb gazdaságával rendelkezik, ezért a kormány mindig támogatta a szabad és tisztességes globális kereskedelmet. Aláhúzta, hogy hazánk gazdasági stratégiája ennek megfelelően a kölcsönös tiszteleten alapul, földrajzi alapon nem alkalmaznak hátrányos megkülönböztetést a különböző régiókból érkező beruházásokkal szemben.
- szögezte le.
Szijjártó Péter fontos célnak nevezte, hogy Magyarország találkozási pontja legyen a nyugati és a keleti nagyvállalatoknak, például a forradalmian megújuló autóipar területén.
"Magyarországon erre alapozva mindig hittünk a Kelet és Nyugat közötti együttműködésre vonatkozó hajlandóság és képesség fontosságában" - jelentette ki. Ennek kapcsán pedig úgy vélekedett, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyv az lenne hazánk számára, ha ismét két, egymástól teljesen elszigetelt gazdasági blokk jönne létre, újrakezdődne a hidegháború és megszakadna minden kapcsolat Kelet és Nyugat között.
A miniszter kiemelte:
"A nagy és erős országok politikai döntéshozóinak egyértelműen felelősségük, hogy ne szakítsanak meg minden köteléket Kelet és Nyugat között, és ne lehetetlenítsék el ezen együttműködés helyreállítását" - fogalmazott.