Százegy év után – meddig időszerű Trianon?

2021. június 10., 12:26
Popély Gyula

Vajon meddig időszerű még a trianoni tragédiánk számontartása, az arra való emlékezés, valamint a máig tartó következményeinek a kényszerű elviselése? Véget ér-e valamikor hazánk és nemzetünk tönkretételének emléke a szívünkben és a tudatunkban? Képesek leszünk-e bármikor is ridegen, érzelmektől mentesen, pusztán történelmi tényként nyilvántartani az ellenünk és rajtunk végrehajtott csonkolást, és azt a nemzetgyilkossági kísérletet, amelyet ellenségeink oly galádul kiterveltek és el is követtek ellenünk?

trianon emlékmű
Fotó: Tóth Dávid/erdély.ma

E többszörösen feltett kérdésre válaszunk csak az lehet, hogy mi soha nem feledhetünk. A trencséni születésű Szathmáry István költőnk „Mi nem feledhetünk” című versének első strófája így szólít meg bennünket:

„Csitítsd a tengert, míg hatalmas árja / Tajtékzó habjait a szirtbe vájja, / Tigris dühének nyujts enyelgve mézet / A számumot, mint gyermeket becézzed, / Mondd a villámnak, hogy halk-szelíden / Pihenjen felhő-anyja öliben; / Tedd meg, ha játszi kedved így kívánja! / Csak a magyar szív lázadó keservét, / Dühét, fájdalmát, bús keresztje terhét / Ne merd, ne próbáld csillapítani, / Mert szentek ők, mint Krisztus kínjai!”

Talán nem tűnik profán meghatározásnak, ha „a magyar szív lázadó keservét” a krisztusi kínokhoz hasonlítjuk. Ezek ugyanis megfogalmazhatatlanok, kibeszélhetetlenek, sajnos ennek ellenére még a jobb szándékú testvéreink egy része által is feledésre ítéltettek.

Ellenségeinkről nem is szólva! Azok számára a mi legnagyobb nemzeti tragédiánknak puszta emlegetése is magyar nemzeti lázadásnak minősül az „örök időkre” bebetonozott állapotok ellen.

Mi azonban ennek ellenére áhítattal és örök magyar hittel ismételgetjük a már említett trencséni származású költőnk versét, főleg annak a Felvidékre vonatkozó sorait: „S nem érzed-e, / Miről regél a Tátra zord szele / Késmárk felől süvöltve Kassa táján? / Fülünkbe zúgja: nemtelen, gaz ármány, / Rút cselszövés, mit poklok mélye ringat, / Adá cseh kézre legszebb tájainkat! / Azért hoztuk hát hamvaid haza, / Nagy száműzött, Rodostó csillaga, / Hogy álmaid rabláncok csörrenése / S hű népeid bús jajszava kísérje?”

A „bús jajszavak” azonban önmagukban nem elegendőek a nemzeti reneszánszunkhoz.

A múlt tapasztalatain alapuló, a jelenben a jövő érdekében munkálkodó nemzetstratégiai elképzelések hivatottak arra, hogy meghatározzák népünk sorsának eljövendő alakítását. Itt azonban mindjárt rá kell tapintanunk egy nagyon érzékeny pontra: ebben a törekvésünkben nem vagyunk egyedül.

A Kárpát-hazán belül a magyarság mellett más nemzetek, nemzetrészek is keresik helyüket a nap alatt. Vajon sikerülhet-e egyetértésre jutni ebben a több mint száz éve folyó haláltáncban? Az ilyen drasztikusan feltett kérdésre nem is lehet egyértelmű választ adni, mivel az is fölöttébb drasztikusan hangzana.

Vajon emlékeznek-e még térségünk népei, nemzetei a valamennyiünk számára időszerű, örök érvényű és megszívlelendő bibliai szeretetparancsra?

„Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket” – olvashatjuk a krisztusi parancsolatot a Máté evangéliuma 5:44-ben. Jelentenek-e számunkra igazodási pontot ezek az intelmek?

Az emlékezés még nem lázadás, mint ahogy a szeretet és a békességre való törekvés sem gyávaság és lemondás. Sérelmeinket nem szabad felednünk, a bennünket gyűlölőket azonban ennek ellenére szeretnünk kell. Legalább ez az erkölcsi fölényünk legyen meg az ellenségeinkkel szemben, akik a legtöbb esetben azt sem képesek felfogni, hogy botor magatartásukkal saját maguknak is ártanak.

A rajtunk esett sérelmeket pedig ne szégyelljük, sebeinket ne rejtegessük a nagyvilág előtt. Elvégre, ha mi vagyunk is kénytelenek viselni azokat, a kegyetlen élveboncolást mások hajtották végre hazánk és nemzetünk testén.

Ami velünk akkor és azóta is megtörtént, legyen intő példája egy jobb sorsra érdemes, megalázott, de szívét mindenkor felemelő nemzet sorsvállalásának és erkölcsi fölényének ellenségeivel és a reá zúdított rosszal szemben.

Ezeket véssük be jól a szívünkbe és az elménkbe a százegyedik évforduló ürügyén. Végezetül pedig ne feledjük: a történelmi igazságtételbe vetett hitünket kötelességünk átörökítenünk a gyermekeinknek és az unokáinknak.

2021. június 9., 18:53

Foci EB, politika és egyebek a Magyar7 legújabb számában

Ne feledjék: ha még nem előfizetői, a legközelebbi postán is megvásárolhatják a felvidéki magyarok közéleti hetilapját, a Magyar7-et!

Megjelent a Magyar7 2021/24. számában.

Kövesse facebook oldalunkat is!