Sulyok Tamás: megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell
Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel - hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.
"A talpra magyar ugyanis nem egyszerű felkiáltás, hanem folyamatos, évszázadokon átívelő imperatívusz, a jog és a szabadság kivívásának parancsa a jogvesztés és az elnyomás idején" - mondta a köztársasági elnök, aki úgy fogalmazott:
"Megtanultunk bekötözött lábakkal is táncolni, folyamatosan újraépítettük az országot, gazdagítottuk nyelvünket, irodalmunkat, erősítettük intézményeinket, közösségeinket és tudósaink mindig az élére álltak az innovációnak még a legnehezebb időkben is" - emlékeztetett a köztársasági elnök, kiemelve, hogy tehettük, hiszen eredményeink éltető forrásból, a magyar kultúrából fakadnak.
- fűzte hozzá a köztársasági elnök, aki szerint a magyar kultúra így lett és lesz több mint alkotások összessége, sajátos hangú üde színfolt, mérték és tudásgyarapító többlet Európában és a világban.
"Úgy egyetemes, hogy a nemzeti identitás része és ebben nincs semmi ellentmondás" - mutatott rá Sulyok Tamás.
A köztársasági elnök kiemelte: magyarnak lenni egyedülálló, külön minőséget jelent, a magyar csak saját kultúrájával, nemzeti sajátosságaival lehet része az egyetemes történelemnek. 1848-49 hősei is csak úgy tudtak világraszólót alkotni, hogy először saját hangjukat találták meg - tette hozzá.
A díjazottakat méltatva kiemelte:
A díjazottak munkája a nemzetet erősíti, de gyümölcseiből mindenki részesülhet - mondta, hozzátéve: az elismerésekkel évtizedek kitartására és sikereire, az emberi elszántság és akarat, tehetség és tudás eredményeire tekintünk tisztelettel.
- mondta.
Sulyok Tamás kitért arra is, hogy akiben van tehetség, "köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen, mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud".
Hozzátette:
Kiemelte azt is, hogy a jövő nemzedékeit is be kell vezetni a magyar identitás és kultúra mélységeibe, hogy az majd őket is "kápráztató magasságokba repítse".
"A 176 évvel ezelőtt történtek azonban arra intenek, hogy a jog érvényesülése nélkül nem járhatunk sikerrel" - figyelmeztetett a köztársasági elnök.
- zárta beszédét Sulyok Tamás.