2025. augusztus 19., 16:29

Sulyok Tamás: a fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára - hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő, aki kedden a Romániai Magyar Cserkészszövetség Kolozsvár melletti táborába látogatott.

Sulyok Tamás Erdélyben
Fotó: MTI / Kiss Gábor

A köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna fiatalok társaságában, a Kolozsvár melletti Lomb-erdőben zárta háromnapos erdélyi magánlátogatását. A cserkészszövetség 35 éves fennállását ünneplő jubileumi nagytáborába látogattak, ahol betekintést nyertek a tábori életbe.

Sulyok Tamás azt hangsúlyozta, hogy a cserkészmozgalom számos gyakorlati tapasztalatot nyújt a fiataloknak, megtanulnak tüzet gyújtani, erdőben túlélni.

Elmondta, családjában is voltak cserkészek, édesapja, nagybátyja cserkész volt, de a kommunista időkben „nem volt ildomos” erről mesélni.

Az én életemben egy nagy titok lengi körül az egész cserkészetet,

nagyon félve hallgattuk azokat a történeteket, amiket az idősebbek meséltek, és most nagyon boldog vagyok, hogy ez itt van” - mondta vendéglátóinak a népes táborra utalva az államfő.

„Az, hogy a köztársasági elnök úr megtisztel minket, és értékesnek tartja a cserkészet annyira, hogy eljöjjön hozzánk, és félnapon, egy napon keresztül itt legyen velünk, cserkészekkel, olyan megtiszteltetés, amire még sem példa nem volt, sem szavakat nem igazán találni” - mondta a közmédiának Bálint Lajos Lóránt, az RMCSSZ elnöke.

Az augusztus 14. és 23. között több mint ezer résztvevővel zajló táborba a Kárpát-medencéből és a világ minden tájáról érkeztek résztvevők, a legtávolabbi Ausztráliából. A legfiatalabb táborlakó 8 hónapos, a legidősebb 82 éves - avatta be az elnöki párt a részletekbe az elnök.

Az RMCSSZ ötévente rendez emléktábort, a legutóbbi a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így az idei nagyszabású tábor megvalósulása már önmagában nagy élmény. Megpróbálták minden korosztály számára nyitottá tenni, a kiscserkészek ötnapos kiscserkésztanyázáshoz, a cserkészek, felfedezők és vándorok tíznapos sátortáborhoz, a családos cserkészek egy családos altáborhoz csatlakozhattak. A tábor keretmeséje Hunyadi Mátyás uralkodása volt, a táborlakók a cserkészegyenruha és jelvények mellett palástot is viseltek.

Elhangzott, hogy

a cserkészek egész héten a természet közelségében igyekeznek tapasztalatokat gyűjteni, és önmaguk nevelése révén a társadalom hasznos tagjaivá válni.

Amikor az államfő a motivációjuk felől érdeklődött, azt a választ kapta, hogy a testvériség vezérli őket, és hogy - Teleki Pált idézve - „emberibb emberek” és „magyarabb magyarok” legyenek.

Az elnöki párt a tábor bejáratánál tisztelegve fogadták, majd a vásártérre vezették, ahol előadások és kézművesfoglalkozások zajlottak gyerekeknek. Többek között a cserkésznyakkendő és a kulacstartó készítésébe avatták be őket, de a gyöngyfűzést és a kovácsműhelyben zajló tevékenységet is megtekintették.

Az egészségügyi sátor után a vadonlakó cserkészek életébe nyertek betekintést, ahol a nyílt tűzön zajló palacsintasütésbe kapcsolódtak be, majd a hagyományos tűzgyújtási módszerekről láthattak látványos bemutatót.

Az elnöki pár az egyes altáborokat is felkereste, ahol a cserkészek tisztelgéssel fogadták őket, majd a gyakorlatnak megfelelően bal kézzel kezet is fogtak. A köztársasági elnök több vezetőt is megdicsért a rendezett sátortáborok, tartásuk, kiállásuk miatt. „Büszkék lehetnek a csapatukra! - mondta az egyes vezetőknek. Az elnöki pár a látogatás zárásaként táborlakó családokkal ebédelt.

Megosztás