Soros György egyetemi hátországa aktívan részt vett az agresszív tüntetések szervezésében

Hírek.sk 2018. december 17., 12:26

Az Origo.hu hírportál szerint a Tűzfalcsoport Blog legújabb cikkében azt vezette le, hogy Soros György egyetemi hátországa (is) aktívan részt vett az agresszív tüntetések szervezésében. Itt az újabb bizonyíték arra, hogy az amerikai milliárdos hazai hálózata régóta készült az akciósorozatra.

Illusztráció Fotó: MTI

Egy olyan bejegyzést szúrt ki a Tűzfalcsoport Blog nevű oknyomozó portál, amiből erősen arra lehet következtetni, hogy Soros György egyetemi hátországa komoly mozgósításba kezdett az ellenzék által szervezett budapesti demonstráció-sorozatra. Ugyanis az ÁJK Közéleti Kör Facebook-csoportban az egyik hallgató közzétett egy posztot, amelyben felhívta diáktársai figyelmét egy új, „egyetemeken átívelő bázisdemokratikus alapú szerveződésre" amely a „diákok és egyetemek érdekvédelmével foglalkozna".

A pontos részletek megbeszélését vasárnapra tűzte ki, azaz december 2-ára. A portál szerint ez a tény azért fontos, mert az így létrejött szervezet december 8-án már coming outolt a baloldali Új Egyenlőség hasábjain. Ez a szervezet a Hallgatói Szakszervezet, amelynek alapítója Nagy Klára, aki a Corvinus Társadalomelméleti Kollégiumában kapott "marxista kiképzést."

A szervezet november 14-én, az ELTE Társadalomtudományi Karán tartott információs sztrájk (ennek keretében előadásokat tartottak a társadalmi nemek vizsgálatának fontosságáról) után alakult hallgatói fórumon született, alapító gyűlését a november 24-én Soros egyeteméért, a CEU-ért hirdetett tüntetés után, a Kossuth téren kialakított „Szabad Egyetemen" tartották.Önmeghatározása szerint bázisdemokratikus szervezet, melynek fő szervei a rendszeres fórumok, a közösségépítés és az önképzés. A „szakszervezet" jelképe egy baloldali anarchista körökben jól ismert szimbólum, amit a szerb Soros-kiképző Szrgya Popovics „Otpor!" mozgalmától vettek át.

A Tűzfalcsoport hozzátette, hogy az ökölbe szorított kézfejet használták az Arab Tavasz és a Soros-által szervezett grúz forradalom során is. 

Fotó: archívum

Mindenesetre erősen indítottak, mert december 8-án már együtt vonultak A Város Mindenkié csoporttal. Az oknyomozó portál példa nélküli nevezte, hogy alig egy héttel a létrehozás után már helyet kaptak a felszólalók között a Munka Törvénykönyve módosítása ellen megtartott tüntetésen. A Hallgatói Szakszervezet alapító ülése tehát a Kossuth teret elfoglaló Szabad Egyetem által szervezett eseményen volt. Az világosan látszik, hogy a két szervezetnek köze van egymáshoz, hiszen gyakorlatilag ugyanaz a logójuk.

Képgalériánk:
Fotó: archívum

A történet kifutása pedig a következő lett: a két diákszervezet együtt hirdette meg csütörtök estére a Kossuth térre a demonstrációt, amely során a tüntetők megdobálták a rendőröket és a Parlament épületét, gyújtogattak és randalíroztak az Országgyűlés előtt.
Forrás: Origo
0 HOZZÁSZÓLÁS