Soltész Miklós: hogy a kereszténység és a magyarság megmaradjon, mindenkinek el kell végeznie a feladatát
Ahhoz, hogy a hit, a nyelv, a kereszténység és a magyarság megmaradjon, mindenkinek el kell végeznie a feladatát, nem szabad másra várni - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a székelyföldi Csíkajnádon.
Soltész Miklós az új római katolikus kápolna felszentelésén vett részt a csíkszéki településen. Ez a magyar kormány támogatásával épült a Szent Ilona-dűlőn, ahol a közösségi emlékezet szerint régen már állt egy kápolna.
Csíkszentmihály-Ajnád római katolikus egyházközsége az új kápolnát hálából ajánlotta fel azért, hogy az itt élők annak ellenére megmaradtak, hogy a település számos vérontás helyszíne volt, 1944-ben fel is égette a betörő ellenség.
A hálaadó szentmisére érkezők a csíkajnádi templomtéren gyülekeztek, a keresztalja onnan vonult a kápolnához. Kerekes László, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye segédpüspöke celebrálta a szentmisét, aki a névadó Szent Ilona érdemeit is kiemelte.
Soltész Miklós ünnepi beszédében a hagyomány fontosságát, a jelenre tett hatását hangsúlyozta, és az ifjúságot is ennek követésére intette.
Emlékeztetett, hogy Szent Ilona, Nagy Konstantin császár édesanyja célul tűzte ki, hogy megtalálja a Szentföldön a Jézus életéhez köthető szent helyeket. Ebben a hagyomány segítette: a két évszázados időbeli eltérés ellenére a helyiek emlékeztek, hogy Jézussal mi, hol történt.
Kiemelte, hogy a csíkajnádi utódok is hasonló munkát végeztek, hiszen felkutatták a korabeli írásokban - többek között Orbán Balázs Székelyföld-leírásában - a sokszor elpusztított templomot, és újat építettek.
Mindenkinek feladata, felelőssége van a jövőt illetően, a legkisebbtől a legidősebbig - mondta az államtitkár, aki szerint ebben a munkában szentté is lehet válni, csak el kell kezdeni.
- fogalmazott Soltész Miklós. Megköszönte a helyiek munkáját, és kiemelte: továbbra is számíthatnak a magyar kormány, az erdélyi magyar elöljárók támogatására.
Az államtitkár a magyar közmédiának nyilatkozva aláhúzta, hogy a székelyföldi település sokat szenvedett a tatárjárás, a szabadságharc és a második világháború alatt, ezért is fontos, hogy a csíkajnádiak visszaépítették a Szent Ilona-kápolnát.
Ennek üzenetértéke van - tette hozzá -, a Gyimesek felé vezető vasútvonal mentén található, és jelzi: itt vannak a székelyek, a magyarok, és a kereszténység megőrzésére irányuló törekvés is megvan.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök ünnepi beszédében a székely társadalom szerkezetére emlékeztetett, ahol nem voltak nagy szélsőségek, a közösségek egyensúlyban tudták megélni a mindennapjaikat, figyeltek egymásra. Külön kiemelte, hogy Csíkajnádon tisztelik az ifjúságot, és ez szerinte csodákat eredményez.
A kápolna - melyhez 2015-ben vásárolták meg a területet - a helyi Szent István Szervezet kitartásának köszönhetően épült fel, a magyar kormány, a Hargita megyei és a csíkszentmihályi önkormányzat, valamint a helyi közbirtokosságok támogatásával.